Tovább szigorította a Szíria elleni szankciókat az Európai Unió. A tagállamok külügyminiszterei hétfőn tovább bővítették a vízumtilalomra és vagyonbefagyasztásra ítélt személyek és vállalkozások listáját, miközben Magyarorsz
A valutaövezet pénzügyminiszterei hétfő este „rendíthetetlen vágyuknak” nevezték Görögország bennmaradását az eurózónában. Jean-Claude Juncker, az Eurócsoport elnöke nyilvánosan is rápirított azokra a kollégáira, akik „nap ...
Európai Adósságtörlesztési Alap létrehozását és az eurókötvények bevezetésére vonatkozó menetrend elkészítését szorgalmazza az a két jelentés, amelyet az EP gazdasági és pénzügyi szakbizottsága fogadott el a költségvetési s...
A használatarányos útdíjhasználati rendszerek bevezetését támogatná az Európai Bizottság az időalapú tarifákkal szemben – derül ki a testület által kiadott iránymutatásból, amellyel az esélyegyenlőséget szeretné megteremteni a...
Az Európai Bizottság elnöke is csatlakozott azoknak a politikusoknak a kórusához, akik nyíltan felvetették Görögország kilépésének lehetőségét a valutaövezetből.
Nyolcmillió utassal 2010-ben is a 38. legforgalmasabb légikikötő volt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az Európai Unión belül. Az Eurostat adatai szerint két évvel ezelőtt lassult az európai utasforgalom növekedésének mértéke, en...
Aggályosnak tartja az Európai Bizottság a magyar kormány álláspontját az étkezési és utazási utalványok új rendszerével kapcsolatban - értesült a BruxInfo.
Stagnálni fog idén az Európai Unió gazdasága – vetíti előre a szokásos tavaszi gazdasági előrejelzésében az Európai Bizottság. A testület szerint az euróövezetben várható minimális recesszió ellenére az év második felében meg...
A kormány által az aktualizált konvergencia-programban felvázolt intézkedések alapján az Európai Bizottság pénteken közzétett előrejelzésében úgy látja, hogy 2012-ben és 2013-ban is a GDP-arányosan 3 százalékos tűréshatár alatt ...
3 százalék alatt lehet a magyar költségvetés hiánya idén és jövőre is – derül ki az Európai Bizottság szokásos tavaszi gazdasági előrejelzéséből. Brüsszel prognózisa szerint 2012-ben 2,5 százalékos lehet a deficit, jövőre vis...