Sikerrel pályázott az NFÜ
Az ügynökség 144 ezer eurót nyert az OLAF-tól Nyugat-balkáni és török szakértők közbeszerzés-ellenőrzési képzésére.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2013 májusában pályázatot nyújtott be a brüsszeli székhelyű Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF), ahol első alkalommal sikerült az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét szolgáló pályázattal nyernie.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal 2004 óta írja ki Hercule nevű programjának pályázatait, melyeknek célja a csalás, a korrupció és az Unió pénzügyi érdekeit sértő egyéb jogellenes tevékenységek hatékony megelőzése, többek között a tudás és tapasztalatok megosztásának, valamint a nemzetközi együttműködést segítő szakértői hálózatok kialakításának támogatásával.
Az NFÜ 2013 májusában nyújtotta be pályázatát az OLAF HERCULE II Programjára, amelyre támogatást nyert, és így egy közel 180 ezer euró összköltségvetésű projektet valósíthat meg. Az OLAF a projekt támogatását a maximálisan adható 80 százalékban határozta meg.
A projekt címe: „Nyugat-balkáni és török szakértők számára átfogó elméleti és gyakorlati képzések szervezése a közbeszerzési ellenőrzés területét érintően, a lehetséges szabálytalanságok és a csalás esetek kiküszöbölése, valamint felderítése érdekében, az ex-ante és a folyamatban épített ellenőrzések bemutatásával”.
A januártól kezdődő, fél éven át tartó szemináriumok, valamint a záró konferencia alkalmával Szerbia, Montenegró, Albánia, Koszovó, Macedónia, Bosznia-Hercegovina és Törökország közbeszerzési szakértői kapnak lehetőséget arra, hogy megismerjék az NFÜ Közbeszerzés Felügyeleti Főosztálya egyedi, az Európai Bizottság által elfogadott és akkreditált közbeszerzési ellenőrzési rendszerét.
A már meglévő, működő magyar rendszer ismertetése azért kiemelten fontos, mert számos olyan bevált ellenőrzési módszert alkalmaz, amelynek átemelésére és alkalmazására valamennyi célországnak szüksége lesz az uniós támogatások eredményes és jogszerű felhasználásához.
Magyarország azzal, hogy egy ilyen jelentős pályázaton nyert, újabb területen bizonyítja elkötelezettségét az EU felé az uniós források felhasználásának hatékonyságában, szabályosságában.