Üzleti környezetét fejlesztette az Információmenedzsment Innovációs Klaszter

2015. február 11.
ESRI European User Conference 2014

A 39,5 millió forint összköltségű projekt eredményeként javult a Klaszter tagjainak foglalkoztatási, valamint tőkevonzó képessége.

A Gazdaságfejlesztési Operatív Program „Versenyképes üzleti környezet fejlesztése” című konstrukciója keretében több mint 19,77 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el az Információmenedzsment Innovációs Klaszter Kft.

A projekt célja az volt, hogy azokon a területeken fejlessze a régió ICT szektorát, melyek eredményeképp érezhetően és hosszú távon javulhat annak foglalkoztatási-, illetve tőkevonzó képessége. Ennek érdekében kifejlesztettek egy üzleti kommunikációs platformot, illetve tanácsadásokat vettek igénybe a vállalkozások piaci megjelenésének és a piaci versenyben való eredményes részvételének erősítése érdekében elősegítve a vállalkozások termékeinek, szolgáltatásainak értékesítését, megismertetését.

Az innovációs potenciál fejlesztése terén elsősorban a kis vállalatméretből fakadó HR kihívások leküzdésének támogatását tartották szükségesnek. Egy 5-10 fős szervezeti méretben az alapvető vállalati funkciók sem különülnek mind önálló személyre (pl. értékesítés, marketing, IPR), de 15-20 fős szervezeti méretben is jelentős humán erőforrásbeli hiányosságok mutatkoztak tagvállalataik terén, elsősorban kapacitás, illetve néhány jellemzően ad hoc jelleggel szükséges kulcskompetencia (pl. nemzetközi szabadalmaztatási terület) terén.

A foglalkoztatási-, valamint tőkevonzó képesség másik kulcseleme a már kifejlesztett technológiák nemzetközi piacra vitele. Ezen a téren jelentős hiányosságokat mutattak bővülési folyamatuk következtében elsősorban új tagjaik. Ezen a területen a korábban megkezdett és első sikereket már mutató tagvállalataikat a nemzetközi piacok irányába segítő szolgáltatásaikat kívánták folytatni, új belépő tagvállalataik számára ugyanezen lehetőségeket biztosítva.

A GOP-3.3.2-13 „Versenyképes üzleti környezet fejlesztése” című pályázati kiíráson 19 775 000 forintos támogatást elnyert, 39 550 000 forint összköltségvetésű projekt 2014. június 1-jén indult és 2014. december 31-én zárult.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

OP