Uniós hitel kezdő vállalkozásoknak

2009. december 17.

Az Európai Parlament könnyítené a mikrohitelezést. Az EP első olvasatban megszavazta a mikrohitelezésről szóló jogszabályt. A kisösszegű hitelekkel a mikrovállalkozások beindítását és fejlesztését támogatnák.

Az Európai Parlament könnyítené a mikrohitelezést. Az EP első olvasatban megszavazta a mikrohitelezésről szóló jogszabályt. A kisösszegű hitelekkel a mikrovállalkozások beindítását és fejlesztését támogatnák.

Az európai mikrofinanszírozási eszközből tíznél kevesebb munkavállalót foglalkoztató, legfeljebb évi 2 millió euró forgalmú vállalkozások beindítását vagy fejlesztését támogatná az Európai Unió legfeljebb 25 ezer eurós összeggel. A mikrohitelt olyanok vehetnék fel, akik ilyen forrásokhoz a hagyományos hitelpiacokon nem jutnának hozzá.

Az erről szóló jogszabálytervezetet kedden 516 igen, 82 nem, 4 tartózkodó vokssal szavazta meg az EP. A téma európai parlamenti jelentéstevője a szocialista Göncz Kinga.

A képviselők elfogadták az Európai Bizottság javaslatát a négy évig tartó, 100 millió eurós mikrofinanszírozási eszköz létrehozásáról, azonban most nem szavaztak arról a bizottsági kezdeményezéséről, amelynek értelmében a programot a sérülékeny társadalmi csoportok támogatására szolgáló Progress-programból finanszíroznák. A Bizottság arra történő hivatkozással kérte ezt, hogy a 2006-os intézményközi megállapodás korábban az EP kérésére emelte meg 114 millió euróval a Progress keretét.

Annak érdekében, hogy a program 2010 elején elkezdődhessen, a képviselők támogatták, hogy erre a célra különítsenek el 25 millió eurót a 2010-es EU-költségvetésből. Erről a képviselők a 2010-es költségvetéssel együtt szavaznak csütörtökön. A további három év finanszírozására egyelőre nincs megállapodás a Tanács és a Parlament között.

EP

EUR-HUF árfolyam

Hivatalos MNB árfolyam:
286,77 Ft/EUR

hirdetés

belépés

regisztrci