Újabb technológia-fejlesztési pályázatok

2009. február 9.

Az öt pályázat közül egy a Közép-magyarországi régióban, négy az azon kívüli régiókban érhető el. Valamennyi támogatási konstrukció célja a vállalkozások komplex technológia-fejlesztése, amelynek keretében a modern eszközök és berendezések mellett informatikai, oktatási, know-how és licenc vásárlási, piacra jutási, infrastrukturális és ingatlanfejlesztési, tanácsadási, valamint minőség- és egyéb irányítási rendszerek bevezetési költségei is elszámolhatóak.

A gazdasági válságra való tekintettel a korábbi két évben megszokott feltételek jelentős részben enyhítésre kerültek. Ennek köszönhetően a támogatásban részesülő vállalkozásoknak nem kell jelentős árbevétel növekedési vállalást tenniük, az árbevétel stabilizálását kell vállalni, illetve ezt is kiválthatják azzal, ha vállalják, hogy megtartják dolgozói létszámukat. Enyhültek a pályázó eddigi gazdasági teljesítményére vonatkozó előírások is. Emellett fontos változás, hogy növekedtek az igénybe vehető támogatások arányai a teljes beruházáshoz képest, és a nyertes pályázók szerződéskötés után automatikusan hozzájuthatnak a megítélt támogatás 40 százalékához, előleg formájában.

Február 13-án további három pályázat megjelenése várható.

A meghirdetett pályázatok összefoglalója:

Komplex vállalati technológiafejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára

GOP-2009-2.1.1/B

  • Beadási határidő 2009.02.23- 2009.03.30.
  • Igényelhető támogatás (millió HUF) 20-150
  • Támogatási intenzitás max. 50%
  • Keretösszeg 13 milliárd

KMOP-2009-1.2.1/B

  • Beadási határidő 2009.02.23 – 2009.03.30.
  • Igényelhető támogatás (millió HUF) 20-100
  • Támogatási intenzitás max. 25-35% (projekt helyszínétől függően)
  • Keretösszeg 3,5 milliárd

Komplex vállalati technológiafejlesztés – GOP-2009-2.1.1/C

  • Beadási határidő 2009.03.30 – 2009.05.05.
  • Igényelhető támogatás (millió HUF) 150-400
  • Támogatási intenzitás max. 30-50% (vállalkozásmérettől függően)
  • Keretösszeg 9 milliárd

Komplex beruházások támogatása a komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségekben mikro-, kis- és középvállalkozások számára – GOP-2009-2.1.2/B

  • Beadási határidő 2009.02.23 – 2009.03.30.
  • Igényelhető támogatás (millió HUF) 20-150
  • Támogatási intenzitás max. 50%
  • Keretösszeg 4 milliárd

Komplex beruházások támogatása a komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségekben – GOP-2009-2.1.2/C

  • Beadási határidő 2009.05.05.
  • Igényelhető támogatás (millió HUF) 150-500
  • Támogatási intenzitás max. 50%
  • Keretösszeg 7 milliárd

A kapcsolódó dokumentumok itt találhatóak.

EUR-HUF árfolyam

Hivatalos MNB árfolyam:
284,49 Ft/EUR

Blogajánló

hirdetés

belépés

regisztrci