Újabb társadalmi egyeztetések

2008. október 28.

Az akciótervek már az indítani tervezett konkrét pályázati kiírásokat és kiemelt konstrukciókat mutatják be prioritások szerinti bontásban. A 2009-2010-es akciótervek végleges, a kormány elé kerülő változatának elkészítéséhez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség most is számít a szakmai, az érdekképviseleti és a társadalmi szervezetek, a gazdasági, az önkormányzati és a civil szféra képviselőinek javaslataira, észrevételeire.

Mind az első körben, mind a most társadalmi vitára bocsátott akciótervek esetében az észrevételeket, javaslatokat 2008. november 20-ig küldhetik el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján kialakított Partnerségi fórumba, amely regisztrációt követően bárki számára hozzászólási lehetőséget biztosít valamennyi akcióterv összes konstrukciójához.

A társadalmi egyeztetések kezdetéről az NFÜ honlapján regisztrált jelenleg több mint 1400 civilszervezet, magánszemély, önkormányzat, stb. e-mailben kap tájékoztatást.

A téma szempontjából meghatározó makrofórumok (Magyar Tudományos Akadémia, Országos Területfejlesztési Tanács, Országos Környezetvédelmi Tanács, Gazdasági és Szociális Tanács, Országos Érdekegyeztető Tanács, Gazdasági Érdekegyeztető Fórum, Országos Fogyatékosügyi Tanács) felkérést kapnak az akciótervek rendes napirend keretében történő megtárgyalására. A makrofórumok mellett a Nemzeti Fejlesztési Tanács is véleményezni fogja az akcióterveket.

A társadalmi egyeztetést követően minden javaslattevő válaszlevelet kap javaslatai befogadásáról, illetve egyet nem értés esetén azok indoklásáról.

Elindult az akciótervek stratégiai környezeti vizsgálati (SKV) jelentéseinek társadalmi egyeztetése is. A Kormány 2/2005. (I.11.) számú rendeletének értelmében stratégiai környezeti vizsgálat készül az akciótervek környezetre és fenntarthatóságra gyakorolt hatásairól. 2008. november 20-ig bárki véleményezheti a gazdaságfejlesztési, a humáninfrastruktúra-fejlesztési, a közlekedésfejlesztési és a környezetfejlesztési témájú SKV jelentéseket.

Partnerségi fórum – akciótervek társadalmi egyeztetése

SKV jelentések egyeztetése

EUR-HUF árfolyam

Hivatalos MNB árfolyam:
284,49 Ft/EUR

Blogajánló

hirdetés

belépés

regisztrci