Új üzemcsarnok épül Mezőberényben

2014. június 17.
Új üzemcsarnok épül Mezőberényben

A kazángyártással foglalkozó Kolozsi József Kft. 170 millió forintos beruházásához közel 100 millió forintos támogatást nyert el.

Kolozsi József ügyvezető tájékoztatása szerint az idén februárban kezdődött beruházás során 1711 négyzetméter alapterületű új kazángyártó üzemcsarnokot építenek 3 elavult épület elbontásával. Az üzemben kialakítanak egy lemezmegmunkálót 844 négyzetméteren, a hegesztőtér 867 négyzetméter alapterületű lesz a tervek szerint olaj és saválló ipari betonpadlóval.

Kolozsi József elmondta, hogy a Békés megyei cég jelenlegi telephelyét bérlik, ahol külön van a kazán-gyártó, füstcsőgyártó műhely és raktár. Az üzem területe széttagolt és kicsi, eddig állandóan újabb bérleményt kellett keresniük.

A november végéig befejeződő beruházás eredményeképpen 10 munkavállalóval bővítik majd a létszámot, jelenleg 38 dolgozót foglalkoztatnak.

A normál és vízrostélyos kazánokat gyártó társaság 2012-ben 282 millió forint árbevételt ért el, tavaly két és félszeresére, 710,681 millió forintra nőtt.

MTI

OP