Új nagyberuházások kezdődnek Zalaegerszegen

2014. június 26.
Új nagyberuházások kezdődnek Zalaegerszegen

A város északi ipari parkjában 4,5 milliárd forintos nyomdaipari beruházás, a déli iparterületen pedig 900 millió forintos bútoripari fejlesztés veszi kezdetét.

Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) elmondta: a német Edelmann Hungary Zrt. mintegy 4,5 milliárdos beruházással 12 ezer négyzetméteres üzemet épít, amely a társaság közép- és dél-európai nyomdaipari gyártó- és fejlesztőbázisa lesz. Hozzátette, hogy ez az építkezés a Flextronics zalaegerszegi letelepedése óta méretben a legnagyobb ipari beruházás a városban.

A cég várhatóan a nyáron kezdi meg az építkezést, és a fejlesztés legalább száz új dolgozónak ad majd munkahelyet. Mintegy 500 millió forintos Új Széchenyi-terves támogatást is nyert a vállalkozás, amelynek mostani zalaegerszegi telephelyét az önkormányzat segítségével hasznosítják majd.

A polgármester beszámolt az osztrák bútoripari ADA cégcsoport zalaegerszegi építési terveiről is. A közeli Nován működő Nova Bútor Kft. révén a társaság 41 ezer négyzetméteres területet vásárol a déli ipari parkban, és – a közgyűlési előterjesztés szerint – 900 millió forintos befektetéssel épít gyártóüzemet.

Első ütemben matracgyártással foglalkoznak, és kezdetben 50-70 embert alkalmaznának, de a további két ütemben tervezett bővítéssel 150 új dolgozónak kínálnának munkahelyet – jelezte Gyutai Csaba.

A polgármester kitért arra is: a közgyűlés támogatja, hogy a zalaegerszegi északi ipari zóna pályázzon a tudományos és technológiai park cím elnyerésére, ehhez az első lépések már megtörténtek. Döntöttek arról is, hogy megkezdik a zalaegerszegi duális képzési és innovációs központ koncepciójának kidolgozását, együttműködésben a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvánnyal, a Pannon Fejlesztési Alapítvánnyal és a térségben érdekelt vállalkozásokkal.

MTI

OP