Új dolomitörlő épült Pétfürdőn

2015. július 15.
Nitrogénművek Zrt.

A Nitrogénművek Zrt. közel 1,7 milliárd forint összköltségű beruházása során technológiafejlesztés és kapacitásbővítés is megvalósult.

A Gazdaságfejlesztési Operatív Program „Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás támogatása” című konstrukciója keretében több mint 369 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Nitrogénművek Vegyipari Zrt.

A közel 1,7 milliárd forint összköltségű beruházás során az új üzemegység építése mellett új technológiafejlesztés és kapacitásbővítés valósult meg.

Az új ingás dolomitőrlő malom és befoglaló épület francia „Broyeurs Poittemill Ingenierie S.A.” általi alaptervekkel és szállított alap berendezésekkel, magyar „Bilfinger IT Hungary Kft.” fővállalkozó által történő kivitelezéssel 2014-ben megépült. Az új dolomitőrlő malom irányítástechnikai rendszere „Emerson Delta V” rendszerrel épült, mely jelenleg az egyik legmodernebb folyamatirányító rendszer.

Az üzemegység a magyar szabadalommal védett „Pétisó” műtrágyagyártásnak egyik nélkülözhetetlen alapanyagát gyártja, amely a kiváló minőségű sajátos dolomit ásványtani kőzet előnyeit használja ki. Ezt az alapanyagot jelenleg a Bakony hegység lábánál fekvő „Inota” bányájából szállítják az új Dolomitőrlő malomba. Az újonnan létesült üzemegység a jelenleg működő Pétisó üzem, majd a közeljövőben termelésbe álló Granuláló üzem műtrágyagyártásához szükséges dolomitpor alapanyag ellátását biztosítja.

A rendszerhez kapcsolódó dolomitpor pneumatikus porszállító rendszer az „IBAU mbH.” német cég által szállított alapberendezésekkel valósult meg.

A jelenleg megépült ingás dolomit malom kiváltja a 60 éves, leállított golyós malmot. A BAT-„Best Available Technology” a porkibocsátás tekintetében alatta van a 10 mg/Nm3h-nak. Az új üzemegység a régi készenlétre leállított golyósmalomhoz képest több mint dupla gyártási kapacitású, valamint energiahatékonyabb és a rugalmas porellátási kialakítása miatt a régi üzemegységeket is el tudja látni dolomitpor alapanyaggal, a meglévő malom 1 tükörüzem szállítócsigás átadáson keresztül.

A foglalkoztatást támogató komplex technológiafejlesztési projekt 2013. június 27-én indult és 2015. június 30-án zárult.

OP