Dr. SZATMÁRI CSABA ÜGYVÉDI IRODA

—————————————————————————————————————————

A Dr. Szatmári Csaba Ügyvédi Iroda elsősorban a szerződési, gazdasági jog területére szakosodott, magán- és vállalati ügyfelek megbízását egyaránt élvező ügyvédi iroda. Az Iroda profiljának kialakításánál személyes tapasztalataim motiváltak: már az egyetem alatt, majd külföldi, Ph.D és társasági szakjogászi tanulmányaim során is a gazdasági és a szerződési joggal kerültem közeli kapcsolatba, jelenleg ezeket a tárgyakat tanítom is az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, illetve a Budapesti Corvinus Egyetemen.

Az Igazságügyi Minisztériumban szintén a tágabb értelemben vett polgári joggal foglalkoztam, amikor részt vettem az új Polgári Törvénykönyv előkészítésében, gazdasági jogi tapasztalataimat pedig a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (új Gt.) kodifikációjában mélyítettem.

Az Európai Unió jogával Belgiumban, a Minisztériumban és az európai gazdasági jog tantárgy magániskolai oktatójaként is kapcsolatba kerültem.

Az elmélet mellett a gazdasági, kereskedelmi és cégjogot, az ingatlanok, a befektetések és az európai unió jogát elsődleges ügyvédi tevékenységként gyakorlom.

Az újságírás, a jogi ismeretterjesztés mindig közel állt hozzám, több mint egy éve válaszolok a Békés Megyei Hírlapban is az olvasók kérdéseire, így örömmel vállaltam az operativprogram.hu felkérését, a közreműködést az általuk beindított és biztosított jogi tanácsadásban.

Elöljáróban fel szeretném hívni a Tisztelt Olvasók figyelmét, hogy a honlapon válaszaimban az adott problémával kapcsolatban csak általános tájékoztatást nyújthatok. Konkrét ügyekben felhasználható jogi tanácsot csak az ügy részleteinek teljes körű ismeretében, személyes konzultációt követően tudok felelősséggel adni.

Az Ügyvéd válaszol főoldal >>
Megválaszolt jogi kérdések >>

Kérdéseiket ezen az e-mail címen várjuk!

Üdvözlettel:

sz-csabi.jpg

dr. Szatmári Csaba
ügyvéd

EUR-HUF árfolyam

Hivatalos MNB árfolyam:
284,49 Ft/EUR

Blogajánló

hirdetés

belépés

regisztrci