Ügyfélbarát fejlesztések az NFÜ honlapján

2007. november 13.
operativprogram.hu

Az ÚMFT programjainak végrehajtását gyorsító fejlesztésekkel bővíti saját internetes oldalát (www.nfu.hu) a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Ez azt jelenti, hogy egyetlen rendszer részeként, egységes arculattal érhető el az NFÜ honlapja és a hozzá tartozó Irányító Hatóságok honlapjai, valamint az internetes pályázó tájékoztató felület.

A szabályszegők kiszűrése mellett, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség fontos feladatának tekinti a normakövető pályázók kiszolgálását a megújult nfu.hu honlapon. Ennek érdekében az internetes pályázó-tájékoztató információs rendszer is átalakult. Ez az a felület, ahol a pályázók már eddig is tájékoztatást kaphattak saját pályázatukról. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség minden olyan információt elérhetővé kíván tenni számukra, amelyeket ma a közreműködő szervezetektől megtudhatnak. Ilyen például az értékelő lap és az elnyert pontszám, a döntésről szóló jegyzőkönyv, a teljes pályázati életút nyomon követése. A fejlesztés második elemének az a célja, hogy a pályázó egy jelszóval az interneten keresztül érdemben tudjon ügyeket intézni akár a dokumentumok kinyomtatása és aláírása nélkül is.

A honlap harmadik célja az, hogy a pályázóvá válást megkönnyítse. Ezért a látogató a honlapon pályázati kereső segítségével kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb kiírást, amiről egy rövid összefoglalót is elolvashat. Egy gombnyomással megtalálhatja az adott kiírással foglalkozó, hozzá legközelebb eső ügyfélszolgálatot, a kiíráshoz tartozó gyakran ismételt kérdéseket és válaszokat, a kiírás részletes dokumentációját, a kitöltő programot. Néhány további információ megadásával egy rövid illeszkedésvizsgálatot is elvégez majd a honlap, ami tájékoztat a kiírás és a projektötlet közötti összhangról, azaz a pályázó nyerési esélyeiről.

A www.nfu.hu oldalon teljes nyilvánosságot kapnak a pályázati eredmények, térképekkel, diagramokkal. Hozzáférhetővé válik a nyertes pályázók listája keresővel együtt. Gyakorlatilag teljesen nyilvános a nyertesek kiválasztási folyamata. Megtekinthetők egy adott pályázat főbb adatai: ki, mire, mennyi uniós forrást kapott, milyen keretből és mikor. Nyilvánossá válik a pályázat bírálatában résztvevő személyek neve az őket delegáló szervezetek megnevezésével együtt. Nyomon követhető lesz a pályázat végrehajtását bemutató előrehaladási jelentések tartalmi része és ütemezése is.

Forrás: NFÜ