címke: költségvetés

214,6 millió eurót fizethetnek vissza a tagállamok

2009. szeptember 29.
Az Európai Bizottság ma elfogadott határozata értelmében a tagállamoknak összesen 214,6 millió eurónyi, az EU agrárköltségvetéséből finanszírozott és jogosulatlanul felhasznált összeget kell visszatéríteniük, Magyarországnak 12 millió eurót.

ÁFA kompenzáció

2009. július 9.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a július 1-jétől életbe lépett megemelt ÁFA tartalmat kompenzálni kívánja. Az Ügynökség ezzel segíti elő, hogy ne kerüljenek veszélybe a nagy értékű beszerzésekkel vagy szolgáltatásokkal tervezett projektek. A jövőben kiírásra kerülő pályázatok esetében is biztosítani kívánja a le nem vonható áfa elszámolásának lehetőségét.

Vállalkozzanak a munkanélküliek!

2009. július 3.
Az Európai Bizottság új mikro-finanszírozási eszközre tett javaslatot, amely azoknak nyújtana mikrohiteleket, akik munkanélküliek és saját vállalkozást szeretnének indítani. 100 millió eurós kezdő költségvetésének köszönhetően, valamint többek között az Európai Beruházási Bank Csoporttal közös kezdeményezés keretében több mint 500 millió euró válik elérhetővé.

Nagyprojekt lett az 1-es és a 3-as villamos

2009. június 26.
Több mint 33 milliárd forintos uniós támogatással 2011-ig meghosszabbítják az 1-es villamos vonalát a Budafoki útig, a 3-ast pedig a pesterzsébeti HÉV-állomásig. A villamos vonalának felújítása jelentősen javítja a főváros tömegközlekedési feltételeit. Ha a projekt megkapja a brüsszeli igent, az e vonalakon utazók száma napi szinten elérheti a 435 ezer főt.

Határokon átnyúló elektronikus ügyintézés

2009. június 19.
A határokon átnyúló egyszerűsített online ügyintézésre irányuló projekt az Európai Bizottság információs és kommunikációs technológiák támogatására létrehozott programja keretében jött létre. Célja a versenyképesség és az innováció fellendítése, a kommunikációs technológiák polgárok, vállalkozások és kormányzatok általi szélesebb körű alkalmazásának ösztönzése.

Pest megyei megújuló útszakaszok

2009. június 16.
Újabb útszakaszok felújítása kezdődött el az elmúlt hetekben Pest megye déli részén, összesen mintegy 35 kilométeren. A most elindított projektbe a Magyar Közút Nonprofit Zrt. öt mellékút egyes szakaszainak felújítási munkálatait vonta össze. A projekt költségvetése az alkalmazott tartós műszaki megoldásoknak köszönhetően kiugróan magas, 3,6 milliárd forint.

Danuta Hübner látogatása

2009. június 16.
Az EU regionális politikáért felelős biztosa ötödik alkalommal járt hazánkban. Kétnapos látogatása során számos uniós fejlesztéssel megvalósuló projektet tekintett meg. Figyelemre méltónak nevezte a leghátrányosabb helyzetű települések felzárkóztatását célzó programot, mely szerinte jó egyensúlyt biztosít a központi és az alulról jövő kezdeményezések megvalósulásához.

19 milliárd euró a foglalkoztatásra

2009. június 4.
A gazdasági válság által sújtott emberek megsegítése érdekében az Unió 19 milliárd eurót különít el, melynek kifizetésére az Európai Szociális Alap keretein belül kerül sor. A „Közös elkötelezettség a foglalkoztatás mellett” program fontos intézkedéseket határoz meg, amelyek célja a munkahelyek megőrzése és mindazok megsegítése, akik nehézségekkel küzdenek.

Közép-dunántúli útfelújítások

2009. május 20.
A KDOP öt uniós finanszírozású felújítási projektje közül egy található Fejér megyében, kettő Komárom-Esztergom, és kettő Veszprém megyében. A legnagyobb projekt keretében felújítják a 8123-as utat Székesfehérvártól a 8119-es útig, majd annak folytatását a megyehatárig. A régióban így összesen 77 kilométeres útszakaszon autózhatunk európai színvonalon.

2010-re stabilizálódik az EU gazdasága

2009. május 4.
Az Európai Bizottság tavaszi előrejelzése szerint az unió GDP-je idén várhatóan 4%-kal csökken, majd 2010-ben stabilizálódik. A recesszió fő okai a globális pénzügyi válság súlyosbodása és a világkereskedelem gyors szűkülése. A költségvetési és monetáris ösztönző intézkedések hatásainak következtében a növekedés 2010 során várhatóan némi lendületet vesz.

EUR-HUF árfolyam

Hivatalos MNB árfolyam:
286,77 Ft/EUR

hirdetés

belépés

regisztrci