Szeptemberben kezdődik a miskolci északi elkerülő út építése

2013. augusztus 21.

A beruházás 85 százalékos európai uniós és 15 százalékos hazai forrás segítségével valósul meg.

Szeptemberben kezdődik a Miskolcot északról – az M30-as gyorsforgalmi út és a 26-os főút közötti – elkerülő út kivitelezése, a közbeszerzésen nyertes kivitelező 13 milliárd 998 millió forintos ajánlattal a KÖTIVIÉP’B Közép-Tisza Vidéki Vízépítő és Telekommunikációs Kft. lett – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szerdán.

A tájékoztatás szerint a kivitelezés közbeszerzési eljárására két érvényes ajánlat érkezett. A nyertes adta az olcsóbb ajánlatot, a konzorciumi tagok a Colas Hungária Kft. és a Colas Út Zrt., a kivitelezés nettó összege 13 milliárd 998 millió 763 ezer 587 forint. A másik érvényes ajánlatot az SSD-M30 Konzorcium – tagjai a Subterra a.s., a STRABAG Általános Építő Kft., a Doprastav RBR Kft. – nyújtotta be, ajánlatának összege 14 milliárd 941 millió 737 ezer 508 forint volt.

A részben új nyomvonalon épülő, kétszer egy sávos útszakasz építése hamarosan elkezdődik, várhatóan 2015 késő tavaszán már használhatják a közlekedők.

A csaknem hat kilométer hosszú, első fokú árvízvédelmi gátnak számító út tartalmaz egy kétszer ötvenkét méteres nyílású Sajó-hidat, négy vasbeton hidat, egy Arnót körüli körgátat, egy 4,5 kilométer hosszú észak-dél irányú vízleeresztő vápát, egy gátat az M30 alatti körforgalom védésére valamint négy földút csatlakozást is.

A NIF közölte: a tervezés során kiemelt figyelmet fordítottak az árvízvédelemre, a projekt keretében Arnót védésére, a Kis-Sajó keleti oldalán teljesen körülvéve a települést, egy gátrendszert építenek. Az árvizek levezetésére a Csorba tó északi sarkától egészen a Sajó folyóig 4,5 kilométeres, 120-160 méter szélességű mély árkot alakítanak ki, amely elősegíti a víz levezetését a Sajóba. Töltés épül a legmélyebb területnek számító M30 alatti körforgalom köré is, így a 26-os főút által bekerített terület teljes mértékben árvízmentes lesz.

Kiemelték, hogy a 2010-es árvíz legnagyobb előidézője a nyugat-kelet irányba meglévő 3-as főút volt, ezért ennek áthelyezését az M30-as körforgalomtól a Kis-Sajó hídig úgy oldják meg, hogy a megépítendő árok fölé egy 130 méter nyílású hidat építenek. Az árvíz megrongálta a felsőzsolcai bekötőút nagy részét és az alatta levő kis nyílású hidat is, ezért ezeket újjáépítik.

A beruházás az Új Széchenyi Terv keretében a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként valósul meg 85 százalékos európai uniós és 15 százalékos hazai forrás segítségével.

MTI

OP