Rekultivációs program a Kapos mentén

2013. november 6.

Befejeződött a 100 ezer embert érintő, 28 hulladéklerakót felszámoló projekt.

A társulás közleménye szerint a 2,1 milliárd forint értékű programot az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió és a magyar állam 100 százalékban finanszírozta.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere, a 28 önkormányzat által létrehozott társulás elnöke a projekt zárása kapcsán úgy fogalmazott: “mint minden programunk, úgy ez is az emberekről szól”. A szeméttelepek felszámolása nem látványos beruházás, de saját magunk és gyermekeink egészsége érdekében el kellett végeznünk ezt a munkát – tette hozzá.

A rekultivációs program során átalakított öt, úgynevezett térségi és 23 kislerakót, eközben 60 ezer köbméternyi hulladékot mozgattak meg és tüntettek el a szakemberek az elmúlt két évben. A felszámolt lerakókat szigetelő takaróréteggel és humuszos fedőréteggel fedték be, majd füvesítették.

MTI

OP