A közösségi regionális politika története
Az Európai Unió alapításától kezdődően jelentős fejlettségbeli különbségeket mutató térségeket foglalt magában. Az Európai Unió elődjét, az Európai Gazdasági Közösségeket megalapító 1957-es Római Szerződés is megfogalmazta már az elmaradott régiók fejlesztésének szükségességét, melynek legfőbb indoka, hogy a fejlődésbeli eltérések akadályozzák az áruk, a szolgáltatások, a tőke és munkaerő szabad áramlását, a közös belső piac kiteljesedését. A regionális politika 1967-ben emelkedett intézményi szintre, amikor annak irányítására önálló főigazgatóság alakult.
A későbbi bővítések prioritássá tették a fejlődésbeli különbségek mérséklését, hiszen Írország, Görögország, Spanyolország és Portugália csatlakozásával az alapító tagállamokénál jelentősen elmaradottabb országok csatlakoztak a Közösséghez. A probléma kezelésére 1975-ben létrehozták az Európai Regionális Fejlesztési Alapot (ERFA), amelynek működése során 1975-1988 között 24,4 milliárd ECU-t fordítottak mintegy 41 ezer közösségi strukturális beruházás finanszírozására. Az EGK ennek értelmében nemcsak a tagállami szabályozások összehangolásával, jogi és politikai eszközökkel támogatta a hátrányos helyzetű régiókat, hanem konkrét fejlesztési koncepciókon alapuló pénzügyi juttatásokon keresztül is. Az ERFA-ból alakult ki a regionális támogatási politika mai szerteágazó, a társadalom és a gazdaság minden területére kiható rendszere.
Az Egységes Európai Okmány 1987-ben már önálló politikaként nevesíti a regionális politikát, és kiegészíti a Római Szerződést a gazdasági és szociális összefogás fejezettel. Ez a deklaráció készítette elő a regionális fejlesztések 1988-as reformját, amelynek keretében jelentősen megemelték a regionális politika forrásait, és kialakították az Strukturális Alapok időtálló rendszerét. A reform részeként költségvetési, a tervezés szempontjából programozási időszakokat határoztak meg (1988-1993, 1994-1999, 2000-2006), amelyekben előre kijelölésre kerültek a fejlesztési prioritások, valamint az azokhoz rendelt támogatások összege és felhasználásuk módja.
Az Alapok rendszere a 2000-2006 közötti időszakban az alábbi elemekből állt.
1. Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA)
Az Alap feladata a gazdasági és társadalmi kohézió elősegítése, a regionális egyenlőtlenségek felszámolása és a régiók fejlesztésében való részvétel. Létrehozásától kezdődően az ERFA rendelkezett a strukturális források legnagyobb részével.
2. Európai Szociális Alap (ESZA)
Az ESZA legfőbb funkciója a humánerőforrás fejlesztés támogatása, támogatási rendszerének céljai közt szerepel az oktatási rendszer hatékonyságának növelése, valamint a jobb költséghatékonyság elérése. Emellett egyre nagyobb hangsúlyt kap az információs gazdaság és társadalom igényeit kielégítő szaktudással rendelkező munkaerő képzése is.
3. Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap – Orientációs Rész (EMOGA)
Az EMOGA célja az volt, hogy elősegítse a mezőgazdaság termelékenységének és a szektorban dolgozók bérének növekedését, valamint a mezőgazdasági termékek piacának stabilitását, de a vidékfejlesztés is hangsúlyos szerepet kapott az utolsó költségvetési ciklusokban.
4. Halászati Orientáció Pénzügyi Eszközei (HOPE)
Az alap a halállomány újratelepítését, és versenyképes halászati vállalkozások létrehozását támogatta.
A célkitűzések
A fejlesztési prioritásokat úgynevezett célkitűzésekben határozták meg, amely a kezdeti ötről a 2000-től indult új támogatási ciklusban háromra csökkent. A regionális politika célkitűzései 2000-2006 között a következők voltak:
1. célkitűzés: a fejlődésben lemaradt régiók fejlesztésének és strukturális alkalmazkodásának elősegítése. Az 1. célkitűzés alá azok a régiók tartoznak, ahol az egy főre jutó GDP nem éri el a közösségi átlag 75%-át.
2. célkitűzés: a strukturális nehézségekkel küzdő térségek gazdasági és társadalmi szerkezetváltásának támogatása. Ide tartoznak különösen az ipari és szolgáltatási ágazatokban társadalmi-gazdasági változásban lévő térségek, a hanyatló vidéki térségek, a nehézségekkel küzdő városi térségek és a halászattól függő, válságban lévő térségek.
3. célkitűzés: az oktatási, képzési és foglalkoztatási politikák és rendszerek kiigazításának és korszerűsítésének támogatása.
A kiemelt célkitűzéseken létrejttek az ún. Közösségi Kezdeményezések, amelyek a következő területekre terjedtek ki:
• Interreg: határokon átnyúló, nemzetek közötti és régiók közötti együttműködések, melyek célja az egész közösségi terület kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődésének ösztönzése;
• Urban: válságban lévő városok és városkörnyék gazdasági és társadalmi megújulása, amelynek célja a fenntartható városi fejlődés előmozdítása;
• Leader: vidékfejlesztés támogatása;
• Equal: nemzetek közötti együttműködés a munkaerő-piaci hátrányok megkülönböztetés és egyenlőtlenség minden formája elleni küzdelem új eszközeinek előmozdítása céljából.
A Kohéziós Alap
A Strukturális Alapoktól elkülönülten működő Kohéziós Alap létrehozásáról az 1993-as Maastrichti Szerződés rendelkezett, és a feladatául azt határozták meg, hogy erősítse a gazdasági és társadalmi kohéziót, csökkentse a különböző régiók közötti, a fejlettségi szintben meglevő különbségeket. A projektek átlagos megtérülési ideje a közlekedésnél és a környezetvédelemnél a legnagyobb, ezért a Kohéziós Alap a környezetvédelemmel és a transz-európai hálózatokkal kapcsolatos nagy kiterjedésű közlekedési beruházásokat támogatja. A Kohéziós Alap azon EU tagállamok számára elérhető, amelyek az 1 főre eső vásárlóerő-paritáson számított GNP-je nem éri el a közösségi átlag 90%-át. Az indulástól kedvezményezett négy tagállam (Görögország, Írország, Portugália, Spanyolország) mellett a 2004. évben csatlakozott 10 ország mindegyike jogosulttá vált a Kohéziós Alapokból származó forrásokra.
Kapcsolódó anyagok:
