Projektmenedzser

2019. május 20.

Nemzeti Népegészségügyi Központ 

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 számú projekt

projektmenedzser

munkakör betöltésére.

A kormánytisztviselői jogviszony időtartama:

határozott idejű 2019. december 31-ig tartó kormánytisztviselői jogviszony.       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1097 Budapest, Albert Flórián utca 2-6.

A munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:

Az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 számú „Az egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” című kiemelt, az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt keretein belül: A projekt Megvalósíthatósági Tanulmányában rögzített projektszervezet működtetése. Felel a teljes program szakmai megvalósításáért, illetve az ehhez szükséges működési feltételek megteremtéséért. Irányítja a projekt végrehajtását, biztosítja az egyes szintek közötti információellátást, gondoskodik a hatékony döntéshozatalról. Tevékenységét a Nemzeti Népegészségügyi Központ keretei között végzi, a vonatkozó jogszabályok betartásával.

Ellátandó feladatok:

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései , a(z) a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Egyetem, (közgazdasági/menedzsment szakirányú ennek hiányában egyéb releváns felsőfokú végzettség,
  • Európai uniós projektek megvalósításában a (projekt)menedzsment területén szerzett – Legalább 3-5 év szakmai tapasztalat,
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • egészségügyi végzettség,
  • közigazgatási, igazgatási munkahelyen szerzett – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,

Elvárt kompetenciák:

  • pontosság,
  • precizitás,
  • analitikus gondolkodás,
  • rendszerszemlélet,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a közszolgálati tisztviselők személyi adataira, a közigazgatási szerveknél foglalkoztatott munkavállalók személyi irataira és a munkaügyi nyilvántartásra, a közszolgálati alapnyilvántartásra és a közszolgálati statisztikai adatgyűjtésre, valamint a tartalékállományra vonatkozó egyes szabályokról szóló 45/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében meghatározott minta szerinti, a szakmai életutat részletesen bemutató fényképpel ellátott magyar nyelvű önéletrajz
  • motivációs levél
  • iskolai végzettséget és egyéb végzettséget tanúsító okiratok másolata,
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot az elbírálásban résztvevők megismerhetik
  • erkölcsi bizonyítvány

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. május 23.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Erdész János nyújt, a 36 1 476 1375 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Humánpolitikai Főosztály részére a humpol@nnk.gov.hu e-mail címen keresztül.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

Az állás betöltéséről a benyújtott pályázatok tartalma alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt. A pályázat eredményéről a személyes interjún részt vett jelöltek az elbírálásra előírt napot követő 15 napon belül értesítést kapnak.

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. június 6.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

A jogviszony létesítéséhez 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány szükséges. A határidőn túl benyújtott pályázatokat nem áll módunkban figyelembe venni. A pályázatokat csak akkor tekintjük érvényesnek és kerülnek elbírálásra, amennyiben valamennyi – jelen felhívásunkban feltüntetett – formai és tartalmi feltételnek megfelelnek. A kiírt munkakörre határozott idejű munkaviszonyt létesítünk 3 hónap próbaidő kikötésével. A munkabér megállapítására és a juttatásokra az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 azonosítószámú projekt költségvetése, valamint a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései az irányadók. Megváltozott munkaképességű pályázók jelentkezését is várjuk.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2019. május 9.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>