Projekt a madarak védelmére

2013. január 8.

Földkábelekre cserélték a légvezetékeket és beburkolták a szigeteletlen vezetékeket a Borsodi Mezőség és a Hevesi Füves Puszták tájvédelmi körzetekben.

A természetvédelmi fejlesztés 410 millió forintos költségét teljes mértékben az Új Széchenyi Terv pályázati támogatásából fedezték – mondta Kanúr Tibor, a Bükki Nemzeti Park médiareferense.

Mindennek nyomán a Borsodi Mezőség lett Magyarország legnagyobb egybefüggő légkábelmentes övezete, illetve a meghagyott oszlopokon fészekrakó helyeket is kialakítottak.

A munkálatok során 15 kilométernyi földkábelt építettek meg a korábbi elektromos szabadvezetékek helyett, illetve ahol más közművezetékek miatt nem volt lehetőség földkábel építésére, burkolt légvezetékre cserélték az eddig nem szigeteltet – közölte Kanúr Tibor.

Ennek köszönhetően a területen élő madárvilág teljes biztonságba került, ugyanis az elektromos szabadvezetékek földkábellel történő kiváltása után kizárt a madarak áramütéses sérülése és az ütközéses pusztulás egyaránt.

A földkábel nemcsak madárvédelmi és esztétikai szempontok miatt előnyösebb a légkábelnél. A légvezetékek ugyanis folyamatos karbantartást igényelnek, ami jelentősen megnöveli az üzemeltetés költségeit. Ezzel szemben a földkábel nem igényel gondozást, 30-50 éven keresztül karbantartás nélkül biztonságosan üzemeltethető.

A Borsodi Mezőségben az elmúlt hónapokban végzett munkálatok eredményeként a térségben található tanyák áramellátása is biztonságosabbá vált.

A légkábelek földbe helyezése során két bronzkori település maradványai kerültek a felszínre. A leletek feldolgozása még tart – közölte a médiareferens.

MTI

OP