Pályázatkezelési referens

2020. július 12.

Magyar Államkincstár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága

a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. tv. 83. § (1) bek. alapján

pályázatot hirdet

pályázatkezelési referens

munkakör betöltésére.

A kormányzati szolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű kormányzati szolgálati jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 3525 Miskolc, Régiposta utca 9.

Ellátandó feladatok:

- a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet, valamint az Irányító Hatóság és a Közreműködő Szervezet között létrejött szerződésben foglaltak szerint közreműködik a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program (TOP) Közreműködő Szervezeti feladatok ellátásában, különösen a projektek szakmai megvalósulásának nyomon követése tekintetében; – A 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet a 2007-2013 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendelet alapján, valamint az Irányító Hatóság és a Kincstár között létrejött szerződésben foglaltak szerint közreműködik a Regionális Fejlesztési Operatív Program (ROP) Közreműködő Szervezeti (KSZ) feladatok ellátásában, különösen a záró kifizetések és kapcsolódó helyszíni ellenőrzések elvégzésében, továbbá a fenntartásban lévő projektek kezelésében; – a feladatok elvégzéséhez kapcsolódó jogszabályok és azok változásainak ismerete, alkalmazása, a belső eljárásrendek megismerése és betartása; – pályázatok kezelésére kifejlesztett informatikai rendszerekkel kapcsolatos adminisztráció elvégzése, a feladatkörébe tartozóan felelős a pályázatok kezelésére kifejlesztett informatikai rendszerek naprakész, pontos adatokkal történő feltöltéséért, a szükséges módosítások aktualizálásáért, végrehajtásáért, ellenőrzéséért használja a pályázatok kezelésére kifejlesztett informatikai rendszerek által adott sablonokat; – adat- és információszolgáltatás a vonatkozó jogszabályokban valamint eljárásrendekben foglalt jelentések, beszámolók, riportok készítéséhez, és az egyéb időszakos jelentések összeállításához; – a benyújtott támogatási kérelmek érkeztetése, befogadása, a megadott szempontok alapján teljességi és jogosultsági ellenőrzése; – a feladatkörébe utalt pályázatok támogatási szerződéseivel, támogatási okirataival (továbbiakban: szerződés) kapcsolatos feladatok ellátása (formai követelmények teljesítésének ellenőrzése, és ezzel kapcsolatos feladatok szervezése; a szerződéstervezetek ellenőrzése, valamint a szerződésben foglalt egyéb adatok helyességének vizsgálata; a támogatási szerződés aláírásra történő előkészítése, ennek keretében a hiányok pótlására a szükséges intézkedések megtétele, a beérkező hiánypótlások ellenőrzése, egyeztetés más szakmai egységekkel); – a támogatási szerződések módosításához, változás-bejelentésekhez szükséges intézkedések elvégzése; – a programok tényleges pénzügyi megvalósításának folyamatos figyelemmel kísérése; – az Irányító Hatóság által kiállított utalványrendelet alapján gondoskodik a végső kedvezményezettnek vagy az engedményezett szállítónak történő utalásról és az utalást megelőző köztartozás vizsgálatról; – a támogatási szerződés-tervezetek pénzügyi szempontból történő ellenőrzése, valamint a támogatási szerződésben foglalt egyéb adatok helyességének vizsgálata; – részvétel a kifizetés előrejelzésekben, beszámolók készítésében.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Lásd az ellátandó feladatoknál.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései , a(z) a Magyar Államkincsár vonatkozó belső szabályzatai az irányadók.       

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Főiskola, közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; műszaki felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és Európai Unió szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség,
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
  • A meghirdetett feladatkör betöltésének feltétele 90 napnál nem régebbi, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.) 84.§ szerinti hatósági erkölcsi bizonyítvány, melyet a pályázati anyaghoz nem kell csatolni
  • A pályázó nem áll újraalkalmazási korlátozás hatálya alatt. (Kit. 117.§ (6), (8) bekezdése, vagy a 166.§ (4) bekezdése, illetve a Kttv. 60.§ (1) bekezdés i) pontja szerint)

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • gazdasági és műszaki felsőoktatásban szerzett szakképzettség,
  • európai uniós támogatások kezelésében és lebonyolításában szerzett tapasztalat – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • részletes szakmai önéletrajz, a 87/2019. (IV.23.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, amely itt érhető el: http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/lakossagi-ugyfelek/allashirdetes_
  • motivációs levél
  • kizárólag a feladatkör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. július 15.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Török László irodavezető nyújt, a 46/513-701 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Török László részére a allaspalyazat.miskolc@allamkincstar.gov.hu e-mail címen keresztül.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

Az elektronikus üzenet tárgyában kérjük feltüntetni a BOR-IG/12-3/2020. iktatószámot, és a feladatkör pontos megnevezését: „pályázatkezelési referens”. A pályázati felhívás közzétételre kerül a Magyar Államkincstár honlapján is. Amennyiben a pályázati felhívások szövegében eltérés található, a Magyar Államkincstár honlapján közzétett pályázati kiírás szövegét kell irányadónak tekinteni. A feladatkör betöltése a rendelkezésre álló üres álláshelyektől függően történik.

A pályázat elbírálásának határideje: 2020. július 31.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

Az álláshely határozatlan időre, illetve teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra szól, 6 hónap próbaidő kikötésével. Ön jelentkezésének elküldésével – külön nyilatkozat nélkül is – tudomásul veszi, hogy a Magyar Államkincstár az álláspályázatával összefüggő személyes adatait – a kiválasztási folyamat során kapcsolattartás céljából, illetve munkaerő-kiválasztási célból – nyilvántartja és kezeli. Személyes adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (Általános Adatvédelmi Rendelet, a továbbiakban: GDPR) 6. cikk (1) bekezdés e) pontján alapul. Kérjük, hogy jelentkezésének elküldése előtt olvassa el az álláspályázatra jelentkezőknek szóló Adatkezelési tájékoztatót a Magyar Államkincstár honlapján (http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/lakossagi-ugyfelek/allashirdetes_).

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a http://www.allamkincstar.gov.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. június 26.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>