Mellékútfelújítás Nógrádban is

2013. március 25.

Nyugat-Nógrádban 3 szakaszon összesen 19 kilométernyi alsóbbrendű utat újítanak fel az idén, 2,36 milliárd forint költséggel.

A “Térségi elérhetőség javítása 4- és 5-számjegyű utakon” című projekt múlt héten pénteken, Bánkon tartott nyitórendezvényén Mázsi Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: a cég több mint 30 ezer kilométernyi hazai utat kezel. Tavaly 273 kilométeren 29 milliárd forint értékű felújítást hajtottak végre, az idén pedig csaknem 600 kilométer alsóbbrendű út rekonstrukciója várható, 87 milliárd forint költséggel. A rendkívül csapadékos tél sok kárt okozott a hazai utakon, a kátyúzás pedig csak ideiglenes megoldás, a végleges a teljes úthálózat-felújítás lenne.

Jelezte: a 2013-ban megújuló utak minőségét öt éven keresztül garantálniuk kell.

Ürmössy Ákos, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád megyei igazgatója kifejtette: a 2013 végéig megvalósuló programban a Rétság és Galgaguta, Bánk és Nógrádkövesd, Nagyoroszi és Dejtár közötti összekötő utat újítják fel, összesen 19 kilométeren, 2,36 milliárd forint költséggel. A beruházás érinti valamennyi műtárgyat, így a hidakat is.

Gutyán Gergely, az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője elmondta: Nógrád megyében 2007-től napjainkig tíz közlekedésfejlesztési projektet valósítottak meg, 7,8 milliárd forint támogatással. Hozzátette: az alsóbbrendű mellékutak javítására ez év május végéig lehet pályázni, erre a célra 11,52 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre, illetve további 3 milliárdot különítettek el az árvizek során megsérült utak javítására.

A Új Széchenyi Terv részeként megvalósuló beruházásokat az Európai Unió és a magyar állam támogatja.

A projektnyitó rendezvényre eljöttek az érintett útszakaszok mentén fekvő települések önkormányzati vezetői is. A házigazda Bánk polgármestere, Ivanics András hangoztatta, hogy a fejlesztéssel az idegenforgalom, a munkába járás és az ellátás feltételei is javulnak az érintett településeken.

MTI

OP