Megvalósultak a magyar kormány által kitűzött célok

2022. december 13.

Megvalósultak a magyar kormány által júniusban kitűzött célok – jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter kedden Budapesten, miután az uniós tagállamok nagykövetei hétfőn pozitívan értékelték a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar helyreállítási tervet és annak hivatalos elfogadását javasolták az Európai Unió Tanácsának.

A miniszter sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, az volt a céljuk, hogy december 31-ig megállapodjanak az Európai Bizottsággal a kohéziós pénzekről annak érdekében, hogy Magyarország a forrásvesztést elkerülje, továbbá az Európai Tanácsnak jóvá kell hagyni a magyar helyreállítási tervet.

Közölte, a hétfői döntés azt is jelenti, hogy Magyarország – a többi tagállamhoz hasonlóan – most már hozzáférhet az uniós forrásokhoz. A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) keretében 2300 milliárd forint nyílik meg Magyarország számára – tette hozzá.

Navracsics Tibor azt mondta, az operatív programok esetében a magyar társfinanszírozással együtt 14 ezer milliárd forint áll rendelkezésre 2027 végéig.

MTI