Megjelent a GINOP-4.1.3-19

2019. június 2.

Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak pályázat.

Jelen Felhívás hozzájárul a megújuló energiaforrások felhasználására irányuló beruházások megvalósításához vissza nem térítendő támogatás formájában. Egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését. Támogatható a kkv-k épületeinek és az épületekben folyó gazdasági-termelési folyamatok energiafogyasztásának fedezését szolgáló napelemes rendszerek telepítése.

A támogatási kérelem benyújtásának határideje:
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása 2019. június 17. 10.00 órától 2020. szeptember 30. 12.00 óráig lehetséges. Ezen időszak alatt a támogatási kérelmek értékelése folyamatosan történik. A pályázat tartalmi értékelési pontozás alapján történik. Nem támogathatók azok a kérelmek, amelyek esetében a pontozási szempontrendszer alapján a kérelemre adott összpontszám nem éri el az elérhető összesen 70 pontból a 35 pontot.

A támogatást igénylő a GINOP-4.1.3-19 jelű Felhívásra telephelyenként nyújthat be pályázatot, azaz egy támogatást igénylő egyszerre több támogatási kérelmet is benyújthat. Ugyanazon megvalósítási helyszínre, azaz telephelyre egy támogatási kérelem nyújtható be. Újabb támogatási kérelem ugyanazon telephelyre az előzőleg benyújtott támogatási kérelem visszavonását, elutasító döntés meghozatalát követően nyújtható be.

A Felhívásra beérkező támogatási kérelmek a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet alapján egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján folyamatosan, a támogatási kérelmek beérkezésének sorrendjében kerülnek elbírálásra. Az eljárás során a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet szabályai szerint nincs lehetőség hiánypótlásra, azonban tisztázó kérdés feltehető.

A támogatás mértéke, összege:
a) Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1,5 millió Ft, maximum 3 millió Ft.
b) A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 100%-a lehet, azonban a napelemes rendszer elszámolható költsége nem haladja meg a beépített napelemek összesített névleges teljesítményére vetítetten a 200.000 Ft/kWp értéket. Amennyiben a költségek meghaladják a fajlagos költségszintet, akkor a támogatás a fajlagos költséghatár alapján meghatározott elszámolható költség alapján kerül meghatározásra. A fajlagos költséghatáron felüli rész önerőből finanszírozandó.

Támogatást igénylők köre:
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be azon mikro-, kis-, és középvállalkozások:
a) amelyek rendelkeznek legalább három lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele; és
b) amelyeknek a fejlesztendő székhelyén/telephelyén/fióktelepén bejelentett teljes munkaidős létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző 12 hónapban minimum 1 fő volt; és
c) amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei,

gazdálkodási formakód szerint:
a) 113 Korlátolt felelősségű társaság
b) 114 Részvénytársaság
c) 116 Közkereseti társaság
d) 117 Betéti társaság
e) 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
egyéni vállalkozó a pályázaton nem vehet részt!

jogi forma szerint:
aa) kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.

Előleg igénylésére nincs lehetőség.

Támogatásban nem részesíthetők köre (a felsorolás nem teljeskörű):
d) amely a jelen Felhívásra benyújtott támogatási kérelmében rögzített projektjének az összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegének a felét,
e) amely a jelen Felhívásra benyújtott támogatási kérelmében rögzített projektjének az összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti személyi jellegű kiadások összegét;
g) amely jelen Felhívás keretében benyújtott támogatási kérelmében szereplő megvalósítási helyszínén napelemes rendszer működik;
h) amely vállalkozás, jelen Felhívás keretében benyújtott támogatási kérelmében szereplő megvalósítási helyszín esetében ugyanazon elszámolható költségtételt tartalmazó támogatási kérelmet nyújtott be a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében meghirdetett egyéb felhívások kapcsán, kivéve, ha az egyéb felhívás keretében benyújtott támogatási kérelmét visszavonta vagy elutasító döntéssel rendelkezik;
i) amely mezőgazdasági termelőnek minősül, – azaz olyan természetes vagy jogi személy, amelynek a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott, legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származik.

A rendelkezésre álló forrás:
A Felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 5000-10000 db.

Önállóan támogatható tevékenységek:
Napelemes rendszer beszerzése és telepítése a saját energiafogyasztás fedezését szolgáló hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából

Támogatott a napelemes rendszerek beszerzése és telepítése, a kapcsolódó szerkezeti- és tartóelemek beszerzése és telepítése, az épület elektromos rendszeréhez illetve a hálózathoz való csatlakozáshoz és a műszakilag biztonságos működéshez szükséges elemek beszerzése és ezek kiépítése; akkumulátorok; mérő- és szabályozó berendezések beszerzése és felszerelése.

Kizárólag a fejlesztéssel érintett épülethez, vagy azonos fűtési körön lévő épületekből álló épületcsoporthoz kötődő, illetve az épületben működő termelési eszközök teljes releváns villamos-energiaigényének legfeljebb 100 százalékát fedező, minimum 7,5 kWp, maximum 15 kWp névleges teljesítményű napelemes rendszerek telepítése támogatható. A napelemes rendszer kizárólag a fejlesztéssel érintett épület tetőszerkezetén kerülhet elhelyezésre.

Csak és kizárólag olyan rendszerek kiépítése támogatható, melyek megfelelnek a megújuló energiát termelő berendezések és rendszerek beszerzéséhez és működtetéséhez nyújtott támogatások igénybevételének műszaki követelményeiről szóló 55/2016. (XII. 21.) NFM rendeletben (a továbbiakban: 55/2016. (XII. 21.) NFM rendelet) foglalt előírásoknak.

Kizárólag a villamos energia termelői oldal támogatható az inverter kimeneti részéig.

Nem támogatható tevékenységek (a felsorolás nem teljes körű, itt csak a legfontosabbakat emeltem ki!):
a) Nem nyújtható támogatás napelemes rendszer telepítéséhez, amennyiben az ingatlan hasznosítása során lakás/lakhatás célú fejlesztés valósulna meg.
b) Nem támogathatóak azok a projektek, melyeknél a megújuló energia hasznosításával villamos energiát termelő rendszer által éves szinten megtermelhető villamos energia mennyisége meghaladja az érintett épület/épületcsoport – beleértve az érintett épület(ek)ben működő termelési eszközök – a támogatási kérelem benyújtását megelőző egy éves időtartamra vonatkozó áramszámlák alapján igazolható éves villamosenergia-igényét.
c) Nem támogatható a jövedelemszerzésre irányuló napelemes rendszerek telepítése, különösen a kisfeszültségű hálózatra csatlakozó háztartási méretű kiserőművek esetében alkalmazott szaldó elszámolásnál az egyértelműen bevételszerzést célzó, illetve a — nagyobb kapacitású napelemes rendszerek esetében — kötelező átvételi rendszer (KÁT), vagy Megújuló Energia Támogatási Rendszer (METÁR), vagy METÁR-KÁT rendszer által biztosított működési támogatással villamos energiát termelő napelemes rendszerek installálása.
e) Meglévő napelemes rendszer cseréje, kapacitásbővítése.
f) Az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében (Annex I.) szereplő mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével vagy feldolgozásával kapcsolatos beruházásokra irányuló projektek.

A jelen felhívás keretében a fejlesztések az épületek energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányulnak, ezért nem nyújtható támogatás épületenergetikai fejlesztéshez, amennyiben a fejlesztés eredményeképpen szálláshely kapacitásbővítése történik.

Műszaki és szakmai elvárások (a felsorolás nem teljes körű, itt csak a legfontosabbakat emeltem ki!):
a) Olyan projektek támogathatóak, melyek esetében a napelemes rendszer elszámolható költsége nem haladja meg a beépített napelemek összesített névleges teljesítményére vetítetten a 200.000 Ft/kWp értéket;
b) A napelemes rendszer névleges teljesítménye nem haladhatja meg a 15 kW-ot.
d) Olyan épület, épületek korszerűsítéséhez nyújtható támogatás, melyek a támogatási kérelem benyújtását megelőző 1 év időtartamban használatban álltak. A használatot a támogatási kérelem benyújtását megelőző 1 év fogyasztást mutató áramszámláival (havi elszámoló számlák, vagy havi részszámlák és éves elszámoló számla) szükséges igazolni, mely dokumentumokat a támogatási kérelemhez nem kell benyújtani. Az áramszámlákra is vonatkozik a dokumentum megőrzési kötelezettség, azaz a kedvezményezettnek a projekttel kapcsolatos minden dokumentumot elkülönítetten kell nyilvántartania, és legalább 2027. december 31-éig meg kell őriznie, mely időpontig e számlák ellenőrizhetőek.
e) Amennyiben a fejlesztést megelőzően a fejlesztendő épület/épületcsoport vagy épületrész nem rendelkezik a projekt szempontjából releváns önálló energetikai mennyiség mérővel vagy almérővel, annak beszerelése és üzembevétele a projekt fizikai befejezéséig kötelező.
g) A napelemes rendszer csatlakozási teljesítményét legfeljebb 20%-kal haladhatja meg a beépített napelemek összesített névleges teljesítménye. A csatlakozási teljesítmény a hálózatra kapcsolódó inverter(ek) összesített névleges hálózati csatlakozási teljesítménye.
h) A termelési adatokhoz való távoli hozzáférést és távfelügyeletet a projekt keretében biztosítani szükséges.
l) A projekt keretében kizárólag új (2018 vagy azt követő gyártású), kereskedelmi forgalomban, vagy gyártótól beszerezhető, első üzembe-helyezésű gépek, technológiai berendezések, eszközök, anyagok beszerzése és beépítése támogatható. Az erről szóló szállítói nyilatkozatokat a záró kifizetési igénylés mellékleteként szükséges benyújtani.
o) A projektben beszerzett eszközöket az érintett eszközök kereskedelmi forgalmával üzletszerűen foglalkozó, kereskedőnek, vagy gyártónak minősülő szállítótól kell vásárolni, a piacon szokványos jótállási és szavatossági feltételek biztosítása mellett.

A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam:
A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a Támogatói Okirat hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a Támogatói Okirat hatályba lépését követően legfeljebb 18 hónap áll rendelkezésre, mely határidő nem hosszabbítható.

A projekt területi korlátozása:
Nem támogathatóak a Közép-Magyarországi régió területén megvalósuló projektek. Tehát Budapesten és Pest megyében ez a pályázat nem érhető el!
A fejlesztés megvalósulásának helyszíne a támogatást igénylő bejegyzett magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet. A megvalósulási helyszínnek alkalmasnak kell lennie a projekt megvalósítására.

Fenntartási kötelezettség:
A támogatást igénylő a projekt megvalósítás befejezésétől számított 3 évig, a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hogy a projekt megfelel a 1303/2013/EU Rendelet 71. cikkében foglaltaknak.

Elszámolás módja:
Az Eszközbeszerzés költségei egyösszegű átalány alapján egyszerűsített elszámolási mód keretében számolhatók el.

Az egyszerűsített elszámolási módok esetében, a költségek felmerülését a kedvezményezettnek nem kell alátámasztania háttérdokumentumokkal (például számlával, bankszámlakivonattal, összesítővel, illetve egyéb számviteli bizonylattal), és a piaci áraknak való megfelelést sem kell vizsgálni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kedvezményezettnek sem a kifizetési kérelem mellékleteként nem kell a költség felmerülését igazoló dokumentumokat benyújtani az Irányító Hatósághoz, sem elkülönítetten nem szükséges őrizni azokat a projekt helyszínén / nyilvántartásában. A hazai számviteli szabályoknak megfelelően a bizonylatokat természetesen meg kell őriznie a kedvezményezettnek, viszont a támogatást nyújtó és ellenőrző szervezetek helyszíni ellenőrzés során sem vizsgálják ezeket.

A támogatási kérelem benyújtásakor a következő mellékleteket szükséges csatolni (szkennelve):

1. Éves beszámoló közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok általi jóváhagyását igazoló dokumentum: Az utolsó lezárt, teljes (365 napot jelentő) üzleti évi beszámoló közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok általi jóváhagyását igazoló cégszerűen aláírt dokumentum (pl. jegyzőkönyv, határozat) másolatát kell benyújtani, amennyiben az e-beszámoló honlapján nem elérhető

2. A támogatást igénylő törvényes képviselőjének közjegyző által hitelesített aláírási címpéldánya vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által hitelesített aláírásmintája, vagy ezek közjegyző által hitelesített másolata: A becsatolt aláírási címpéldánynak/ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által hitelesített aláírásmintának (vagy ezek közjegyző által hitelesített másolatának) alkalmasnak kell lennie a cégszerű aláírás ellenőrzésére.

3. A támogatási kérelem beadását megelőző utolsó lezárt, teljes üzleti évben a NAV-nak kötelezően megküldendő társasági adóbevallás éves átlagos statisztikai állományi létszámot tartalmazó oldala. (Pl. 2018-ban 1829-A-02-02 számú oldal.)

Forrás: Széchenyi 2020 - ide kattintva érheti el a Pályázati Felhívást