Megállapodás az új Kreatív Európa programmal kapcsolatban

2020. december 22.

Lezárultak a háromoldalú egyeztetések, a jogi szövegeket ezután az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak kell véglegesen jóváhagynia.

Mariya Gabriel innovációs, kutatási, kulturális, oktatási és ifjúsági biztos elmondta: „A program kulcsfontosságú eleme Európa kulturális sokszínűsége népszerűsítésének, valamint a kulturális és a kreatív ágazatok versenyképességének. A programot korszerűsítették, hogy ezek az ágazatok jobban meg tudjanak felelni a mai kihívásoknak, beleértve a világjárvány kihívásait is.”

A Kreatív Európa program a kulturális és a kreatív ágazatok fő támogatási eszköze, és egyben az egyetlen, amelyet az EU kifejezetten ezek támogatására tervezett. A program keretében először támogatják külön pályázatokkal a médiaszektort, azon belül is a médiaműveltséget, a sokféleséget és a média szabadságot.

Az új programot a tervek szerint 2021 elején vezetik be, és egészen 2027-ig fog futni. Miután elfogadták, az EU hosszútávú költségvetése a NextGenerationEU kezdeményezéssel együtt, amely egy átmeneti eszköz Európa felépülésének támogatására, ez lesz a legnagyobb támogató csomag, amelyet valaha európai uniós költségvetésből finanszíroztak.

Bővebb információ:

Európai Bizottság ;
I: https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/en/ip_20_2405
kultura.kreativeuropa.hu