Logisztikai infrastruktúráját fejleszti a Transit-Speed

2013. november 8.

Több mint 1,2 milliárd forintból új üzemcsarnokot épít a szállítmányozással és áruátrakodással foglalkozó záhonyi cég.

A záhonyi gazdaságfejlesztési övezetben működő, a Transit Group Logisztika Központ cégcsoporthoz tartozó társaság a két ütemből álló beruházásának második részében egy 7400 négyzetméteres acélvázas raktárt és rakodórámpát épít mándoki telephelyén.

A beruházás során bővítik a már meglévő széles és normál nyomtávú iparvágány-hálózatot. A logisztikai szolgáltatások gyorsabb elvégzéséhez két elektromos villástargoncát vásárol a cég, amely a telephelyén több mint 19 ezer négyzetméter, a későbbiekben útként és rakodótérként is funkcionáló területet aszfaltoz le.

A projekt teljes költségvetése több mint 1,2 milliárd forint, amelyhez a Transit-Speed több mint 615 millió forintot az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert el.

A társaság még 2012-ben kezdte meg telephelyének fejlesztését, az első ütemben egy 10 ezer négyzetméteres, emelt szintű raktár épült meg, bővítették a széles és normál nyomtávú iparvágány-hálózatot, valamint 14 korszerű rakodógépet vásároltak. Az egymilliárd forintos költségből 490 milliót fedezett a brüsszeli támogatás.

A beruházás befejezésekor a Transit-Speed Kft. 17 ezer négyzetméter területű pormentes, részben fagy elleni védelemmel is ellátott raktárkapacitással fog rendelkezni, és az időjárási viszonyoktól függetlenül képes lesz az év bármelyik szakaszában nagyobb mennyiségű prémium és darabos áru rakodására.

A nyilvános cégadatok szerint a Transit-Speed Kft. tavaly 1,3 milliárd forintos nettó árbevételt realizált, mérleg szerinti eredménye 88 millió forint.

MTI

OP