Közép-dunántúli útfelújítások

2009. május 20.

A KDOP öt uniós finanszírozású felújítási projektje közül egy található Fejér megyében, kettő Komárom-Esztergom, és kettő Veszprém megyében. A legnagyobb projekt keretében felújítják a 8123-as utat Székesfehérvártól a 8119-es útig, majd annak folytatását a megyehatárig. A régióban így összesen 77 kilométeres útszakaszon autózhatunk európai színvonalon.

Könnyebben jutnak el munkahelyükre és a közintézményekbe azok, akik északról közelítik meg Székesfehérvárt, miután uniós források felhasználásával felújítanak két mellékutat 35 kilométer hosszúságban. Az 1,3 milliárd forintos felújítással a tervek szerint novemberre végez a kivitelező. A felújítás révén a két megyeszékhely, Székesfehérvár és Tatabánya között az összeköttetés jelentősen javul, csökken az utazásidő.

A Székesfehérvártól északra található települések Zámoly, Gánt és Csákvár lakóit, csaknem tízezer embert érint közvetlenül az útfelújítás, amely most kezdődik meg a Közép-Dunántúli régióban. A beavatkozás teljes költségvetését, 1,3 milliárd forintot az Európai Unió strukturális alapjai biztosítják.

Csákvár településről öt út vezet ki. A most felújítandó útszakasz az egyik legforgalmasabb: ezen közlekednek a Csákváriak nemcsak Székesfehérvár, de Tatabánya irányába is – mondta el a település polgármestere, Giesz János. – Az út forgalma folyamatosan erősödik, és idegenforgalmi jelentősége is van, hiszen a Vértes az egyik legjelentősebb turisztikai célpont – hívta fel a figyelmet a polgármester.

A burkolatok helyenként jelentősen leromlottak, a teherbírás a forgalmi igényeknek már nem felel meg, a felületek kátyúsodásra hajlamosak, nyomvályúsak. A burkolatot két rétegben, a burkolathibák előzetes javításával kell megerősíteni. A csapadékvíz elvezetése szintén megoldandó feladat, különösen a belterületi szakaszokon.

A regionális operatív programokon belül szervezett útfelújítások esetében a kivitelezőket minden esetben a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízza meg, szabályos, nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatása után. A munkálatok elvégzésének jogát ezúttal a Magyar Aszfalt Kft. nyerte el. A kivitelező kiszélesíti az utat, javítja a burkolathibákat és kétrétegű burkolatot készít, felújítja a hidakat, kitisztítja az árkokat, autóbuszöblöket épít ki, rendezi az útpadkákat. A belterületi részeken forgalomlassító szigetek és gyalogátkelő helyek kialakítására is sor kerül.

Ennek a projektnek a folytatásaként Komárom-Esztergom megyében megújul a Velence – Csákvár – Tata és az Oroszlány – Bokod összekötő út összesen 12 kilométeres szakasza. A projekt teljes költségvetését az Európai Regionális Fejlesztési Alap forrásai biztosítják.

Két útszakaszon már elindultak a kivitelezési munkálatok a Komárom-Esztergom megyei Környe közelében: a 8119-es úton Oroszlány felé és a 8135-ös úton Tatabánya felé. A két felújítandó útszakasz együttes hossza csaknem 12 kilométer. A 450 millió forintos beruházás eredményeképpen mintegy százezer fő közlekedhet majd európai minőségű utakon. A kivitelező COLAS Építő Zrt. várhatóan június közepére végez a felújítással.

Veszprém megyében megújul az Ajka – Pula és a Devecser – Tapolca összekötő út összesen 14,3 kilométeres szakasza. A projekt kivitelezésére kiírt közbeszerzés még folyamatban van. A felújítási munkák várhatóan június végén kezdődnek és decemberig tartanak. A felújítást követően 37 ezer ember közlekedési körülményeiben hoznak érzékelhető javulást.

Felújítják Veszprém megyében továbbá a Tapolca és Sümeg közötti út mintegy 14 kilométeres szakaszát is. Az 540 millió forintos beruházás eredményeként a július végére tervezett átadást követően európai minőségű útszakaszon közlekedhet majd a felújítás által érintett mintegy 26 ezer fő. A projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkálatok kivitelezésével, a szabályos közbeszerzési eljáráson nyertes Horváth-Ép Kft.-t bízta meg.

A felújítás része annak az országos programnak, amely az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretein belül, az úgynevezett területfejlesztés prioritás égisze alatt valósul meg, és az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) forrásaira támaszkodva 79 projekt keretében 1117 kilométernyi négy és öt számjegyű közút felújítását foglalja magában.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.



EUR-HUF árfolyam

Hivatalos MNB árfolyam:
284,11 Ft/EUR

hirdetés

belépés

regisztrci