Közbeszerzési törvény
Gajdos Róbert a Közbeszerzések Tanácsa elnöke hétfőn, a Transparency International (TI) Magyarország sajtótájékoztatóján beszélt erről Budapesten.
A TI azért tartott tájékoztatót, hogy bemutassa annak a kutatásának a megállapításait, amelyekben a közbeszerzés intézményét, és a versenyt hátrányosan befolyásoló szabályokat elemezte.
Amennyiben az új törvényben a kormány hatáskörébe vonná a Közbeszerzések Tanácsát, akkor lehetősége nyílna arra, hogy a tanácson keresztül befolyásolja a Közbeszerzési Döntőbizottságot – emelte ki a kutatást vezető Tausz Péter.
A Beszerzési Vezetők Klubja megállapítása szerint pedig egy olyan új közbeszerzési törvénnyel, amely megköveteli a közpénzekkel történő felelős gazdálkodást, évi százmilliárd forintos megtakarítás lenne elérhető.
A jelenleg hatályos közbeszerzési törvény 2003-ban lépett hatályba, amely azóta rengeteg módosításon esett keresztül. Alkalmazhatóságának nehézségeit jól mutatja, hogy a közbeszerzés résztvevői a mostani passzusokkal kapcsolatban naponta átlagosan öt állásfoglalást, jogértelmezést kérnek a Közbeszerzések Tanácsától.
A korábbi tervek szerint az új közbeszerzési törvény 2012. január elsején lépne hatályba.