Kezdődhet a gyöngyösi kórház fejlesztése
Miután az NFÜ megszüntette az intézmény pályázatával kapcsolatos szabálytalansági eljárást.
Egy éves késéssel indulhat a gyöngyösi Bugát Pál Kórház egy milliárd forint értékű fejlesztése, a kórház működtetését átveheti a GYEMSZI – adta tájékoztatását a város önkormányzatának médiareferense pénteken.
Juhász Mariann felidézte, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) közérdekű bejelentés alapján, tavaly februárban indított eljárást a Medical Investments Zrt. által működtetett intézmény pályázatával kapcsolatban, amelyet épületbővítés, illetve a betegellátás minőségének javítása érdekében nyújtott be az Új Széchenyi Terv keretében.
A kórház vezetése mindvégig hamisnak minősítette a vádakat. Most kiderült, hogy a kórház valóban nem vétett a szabályok ellen – tette hozzá.
Elmondta: a vizsgálat lezárásával egy időben a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) kifejezte szándékát arra vonatkozóan, hogy átveszi a gyöngyösi kórház működtetését. Az intézmény állami fenntartásba kerülésével minden akadály elhárult a Bugát Pál Kórházban tervezett, egymilliárd forintot meghaladó új épületszárny megépítése elől.
MTI