Képzési projektet zárt az IVANICS

2013. szeptember 10.
Képzési projektet zárt az IVANICS

Informatikai, nyelvi és szakmai munkahelyi képzéseket tartott a cég székesfehérvári telephelyén.

Az Új Széchenyi Terv keretében 13 millió forintos támogatást elnyert projekt keretében az Ivanics Kft. fehérvári telephelyén egy komplex képzési program valósult meg. A munkavállalók többféle képzési szinten fejlesztették informatikai tudásukat a szövegszerkesztés, táblázatkezelés, valamint a képszerkesztés területén.

Idegen nyelvi ismereteiket – tudásszinttől függően – kezdő és haladó csoportokban bővítették angol és német nyelvből. Szakterület specifikusan pedig minőségbiztosítási, valamint targonca- és emelőgép kezelői képzésen vettek részt a munkavállalók.

A képzési programnak összesen 54 fő – 46 férfi és 8 női munkavállaló – résztvevője volt, azaz a székesfehérvári telephely munkavállalóinak több mint a fele részt vett legalább egyfajta képzésen.

A projekt eredményeként az általános tudásszint és a hatékonyság is emelkedett, melyet a cég dolgozói a mindennapi munkavégzés során kamatoztathatnak.

Az Új Széchenyi Terv TÁMOP 2.1.3.B-11/1 „Munkahelyi képzések támogatása középvállalkozások számára” elnevezésű pályázati kiíráson 13 030 625 forintos támogatást elnyert képzési projekt 2012. június 11-én indult és 2013. augusztus 30-án fejeződött be.

OP