Képzési projekt referens

2021. december 18.

Belügyminisztérium
Közfoglalkoztatási Képzési és Szolgáltatási Főosztály

a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. tv. 83. § (1) bek. alapján

pályázatot hirdet

képzési projekt referens

munkakör betöltésére.

A kormányzati szolgálati jogviszony időtartama:

határozott idejű 2022. december 31-ig tartó kormányzati szolgálati jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1133 Budapest, Visegrádi utca 110-112.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

A BM Közfoglalkoztatási Képzési és Szolgáltatási Főosztály Képzési Osztály vezetőjének irányításával: Ellátja a kiemelt projekt keretében biztosított képzési támogatások koordinációjával kapcsolatos feladatokat. Részt vesz a kiemelt projekt által támogatott képzési programok előkészítésében, szakmai kidolgozásában, megvalósításában, koordinációjában, dokumentációjának elkészítésében. Részt vesz a kiemelt projekthez kapcsolódó képzési rendszer kialakítása céljából szakmai és módszertani anyagok készítésében. A képzések szervezését, megvalósítását a meghatározott követelmények alapján ellenőrzi, monitorozza, vizsgálja a közfoglalkoztatási támogatásra irányuló hatósági szerződésben foglaltaknak megfelelően a projekt részt vevők, kiemelten a közfoglalkoztatottak képzés helyszínén történő jelenlétét. Részt vesz a kiemelt projekthez kapcsolódó képzési programok adatainak összegyűjtésében, a beérkezett adatok ellenőrzése során a programok megvalósítását, előrehaladását vizsgálja. Közreműködik a kiemelt projekttel kapcsolatos képzési irányok kialakításában. Feladata ellátása során kapcsolatot tart fenn, illetve együttműködik a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó felnőttképzési tevékenységgel érintett szervek/szervezetek, megyei kormányhivatalok, járási hivatalok munkatársaival, uniós forrásból finanszírozott projektszervezet/szervezetek vezetőivel. Biztosítja a kiemelt projekthez kapcsolódó képzések hatékonyságának vizsgálatát.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései , a(z) Belügyminisztérium Közszolgálati Szabályzatáról szóló 2/2019. (IX. 12.) BM KÁT utasítás az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Főiskola,
  • (az alábbi végzettségek valamelyikének megléte)
  • Európai Unió szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség; egyetemi szintű jogász, szociológus, politológus, bölcsészettudományi és egyes társadalomtudományi, vagy közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; műszaki felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű pedagógus, nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett szakképzettség, vagy agrár-felsőoktatásban szerzett szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség;
  • közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség; államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség vagy gazdaságdiplomácia és nemzetközi menedzsment, nemzetközi kommunikáció, külgazdasági, nemzetközi marketing és teljes körű minőségirányítási szakon szerzett közgazdász szakképzettség;
  • egyetemi szintű katonai felsőoktatást folytató intézményben (jogelőd intézményében) biztonság- és védelempolitikai szakon, illetve azzal egyenértékű egyetemi szintű szakon szerzett szakképzettség legalább középfokú angol, valamint a helyi adottságok szerint indokolt idegen nyelvből szerzett legalább középfokú nyelvvizsga.
  • Felhasználószintű számítógépes ismeretek irodai alkalmazások terén, Excel program alapos ismerete.
  • A koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről szóló 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet 2/A. § (1) vagy (2) bekezdésében leírtaknak való megfelelés a jogviszony létesítésekor.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • A foglalkoztatási szervezetnél szerzett gyakorlat, valamint az ott használt Integrált Rendszer ismerete;
  • Európai Uniós támogatású fejlesztési projektben szerzett gyakorlat;
  • Minisztériumban, vagy országos hatáskörű szervnél munkaerő-piaci vagy felnőttképzési feladatkörben szerzett gyakorlat;
  • felnőttképzési területen szerzett tapasztalat (különös tekintettel álláskeresőkre, közfoglalkoztatásban résztvevőkre vonatkozóan);
  • kiváló kommunikációs, szervező és problémamegoldó képesség; határozott kiállás; proaktivitás; precizitás; terhelhetőség;
  • közigazgatási alap- vagy szakvizsga megléte.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Részletes fényképes szakmai önéletrajz.
  • Motivációs levél.
  • Végzettséget, szakképzettséget, nyelvismeretet igazoló okirat(ok) másolatai.
  • A pályázat elbírálásánál előnyt jelentő gyakorlatra vonatkozó referencialistát, a referenciaszemély neve és elérhetőségének megadásával.
  • Nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagban szereplő adatokat az eljárásban résztvevők megismerhetik és az sokszorosítható.
  • Nyilatkozat arról, hogy kinevezés esetén a büntetlen előéletet igazoló hatósági bizonyítványt a pályázó bemutatja.
  • Nyilatkozat arról, hogy a 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet 2./A §-ban leírtaknak megfelelést igazoló okmányok (Covid 19 vírus elleni oltás [kétdózisú oltóanyag esetén mindkét dózis] felvételéről szóló, a rendelet 2. § (5) bekezdése szerinti dokumentumok vagy az oltás(ok) felvételét kizáró körülményről szóló a rendelet 2. § (4) bekezdése szerint kiállított orvosi igazolások) valamelyikét legkésőbb a jogviszony létesítésekor a pályázó bemutatja.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2022. január 24. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. december 23.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Tóthné Ács Ágnes Mária osztályvezető nyújt, a 06/1/896-1820 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Tóthné Ács Ágnes Mária osztályvezető részére a kozfoglkepzszolg.foosztaly@bm.gov.hu email címen keresztül.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A nyertes pályázót a Közfoglalkoztatási Képzési és Szolgáltatási Főosztály vezetőjének javaslata alapján a BM közigazgatási államtitkára nevezi ki. A pályázat eredményéről a pályázókat a pályázatukban megadott elektronikus elérhetőségen értesítjük.

A pályázat elbírálásának határideje: 2022. január 20.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

A foglalkoztatás a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Képzési és Szolgáltatási Főosztályon a GINOP-6.1.1-15 azonosító jelű, „Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése” című EU-s támogatású kiemelt projekt végrehajtása keretében történik.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2021. december 9.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>