Erős kohéziós politika nélkül nincs erős Európa

2011. február 2.
eupalyazatiportal.hu

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter beszédet mondott az 5. Kohéziós Fórum záró szekciójában 2011. február 1-jén, Brüsszelben.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a magyar elnökség mindent megtesz az Európai Unió fontos és előremutató vívmánya, a kohéziós politika melletti kiállás érdekében.

A kohéziós politika forrásaira támaszkodva számos tagállamban valósultak meg az elmúlt években az infrastruktúra fejlesztését, új munkahelyek teremtését előremozdító, a környezeti feltételeket, a polgárok életminőségét javító beruházások. Jelentős részben ennek köszönhető, hogy több ország ma teljes mértékben részt vesz a belső piac működésében, és hozzájárul az Unió versenyképességéhez.

Fellegi Tamás beszédében kifejtette: A területi egyenlőtlenségek és nehézségek eltérő mértékben ugyan, de Európa összes régióját érintik. Az elmaradottabb területeknek helyzetükből adódóan és a szolidaritás elvéhez hűen fokozottabb segítségre van szükségük a felzárkózáshoz.

A kohéziós politika hatékonysága célzott intézkedésekkel természetesen javítható. Egységesen elfogadott beavatkozási terület lehet pl. az eredményorientált megközelítés erősítése vagy a végrehajtási rendszer egyszerűsítése. E javaslatok gyakorlati részleteinek kidolgozása további eszmecserét, közös értelmezések kialakítását igényli – hangsúlyozta a miniszter.

Míg a korábbi években a tagállamok jellemzően informális, szakértői szinten egyeztettek a kohéziós politika jövőjéről, a magyar elnökség a téma jelentősége miatt magas politikai szinten képviseli a kérdést. A kohéziós politikával kapcsolatos feladatainkat úgy kívánjuk átadni a lengyel elnökségnek, hogy megfelelő előkészítettségük garantálja a további eredményes munkát, elsősorban a 2013 utáni időszakra vonatkozó jogszabálytervezetek tárgyalását – mondta el Fellegi Tamás.

A magyar elnökség a kohéziós politika napirendre vételét tervezi az Általános Ügyek Tanácsa február 21-ei ülésén. Májusban informális miniszteri találkozó foglalkozik a témával Gödöllőn. Az elnökségi munkát az Európai Tanács júniusi ülése összegezheti.

NFM