Danuta Hübner látogatása

2009. június 16.

Az EU regionális politikáért felelős biztosa ötödik alkalommal járt hazánkban. Kétnapos látogatása során számos uniós fejlesztéssel megvalósuló projektet tekintett meg. Figyelemre méltónak nevezte a leghátrányosabb helyzetű települések felzárkóztatását célzó programot, mely szerinte jó egyensúlyt biztosít a központi és az alulról jövő kezdeményezések megvalósulásához.

A biztosasszony delegációjának tagja volt többek között Marco Orani, az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatóságának Magyarországért felelős csoportvezetője és Jean-Marie Seyler, a Regionális Politika Főigazgatóság igazgatója.

Elsőként a kisteleki geotermikus energiahasznosítást célzó fejlesztést mutatták be a biztosnak. A kisváros melegvizű forrása a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) által támogatott, mintegy félmilliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően nyolc közintézményt lát el a gázbázisúnál olcsóbb hőenergiával, és jó példaként szolgál más, hasonló rendszerek kiépítésében gondolkodó önkormányzatok számára. A rendszer működtetése korszerű, olcsó és környezetbarát, mintegy 10 százalékkal kevesebbet kellett költeniük az érintett intézmények hőigényének biztosítására, és csökkent a térség károsanyag-kibocsátása is.

A kisteleki látogatást követően a biztos szegedi beruházásokat tekintett meg, ennek keretében a József Attila Tanulmányi és Információs Központban olyan új orvosi szoftveralkalmazások fejlesztését ismerte meg, melyek a daganatos megbetegedések hatékonyabb gyógyítását segítik elő. A General Electric Healthcare üzletága (GEHC) 221 millió forint összköltségű kutatási fejlesztési projektet vonz szegedi irodájába, a hároméves projekt eredményeként két, egymáshoz szorosan kapcsolódó szoftver prototípusa jön létre: az egyik a klinikai kutatást segíti, lehetővé téve a tumorok pontosabb diagnosztizálását, a kezelés hatékonyabb tervezését és monitorozását, ezáltal növelve a daganatos megbetegedésekből való felépülés esélyeit. A másik prototípus egy májra specializált, a műtéti tervezés során alkalmazható szoftver, mely az érhálózat és a tumorok hatékonyabb megjelenítésében – virtuális sebészi vágással kiegészítve – hoz majd előrelépést.

A második napon Pécs első állomásaként részt vett a “Baranyai Élménykörút” nevű projekt támogatási szerződésének aláírásán. A közel 1,8 milliárd forint uniós támogatásból megvalósuló projekt eredményeként egy nemzetközi szinten is versenyképes turisztikai attrakciókból álló termékcsomag jöhet létre. A projekt keretében négy településen valósul meg átfogó turisztikai fejlesztés:

  • Több mint 20 kilométeren épül a Pécset, Orfűt és Abaligetet összekötő erdei kerékpárút.
  • Bikalon reneszánsz élménybirtokot alakítanak ki.
  • Mecseknádasdon „Rejtőzködő borfalu” címmel a helyi borászokra építve a borturizmus fejlesztésével kapcsolatos beruházások valósulnak meg.
  • Orfűn a Pécsi tó strandjának európai szintű felújítása zajlik, és megépül az a vízi-turisztikai központ, ahol a különféle vízi sportok (pl. kajak-kenu, vitorlázás, szörf) kipróbálására nyílik lehetőség a Pécsi tó több hektáron elterülő felületén.

Magyarország legnagyobb költségvetésű – európai uniós támogatással megvalósuló – önkormányzati és civil kezdeményezésű turisztikai programja hozzájárul Baranya megye turisztikai vonzerejének növeléséhez. A tervek szerint 2010-re hat partner együttműködésével megvalósuló átfogó turisztikai fejlesztés Baranya megyében 135 főnek teremt új munkahelyet.

Ezt követően a biztosi delegációnak egy szakmai rendezvényen és sajtótájékoztatón mutatták be a dél-dunántúli fejlesztéseket Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter és Dr. Páva Zsolt, Pécs megyei jogú város polgármestere jelenlétében. A rendezvény kiemelt témája a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt volt. A 2008-tól folyó EKF beruházásokkal elindult az a kulturális alapú város és régiófejlesztés, mely megalapozza a versenyképes ágazatok kialakítását, és a régió egyenletes és hosszú távú gazdasági fejlődését. A Dél-Dunántúli Akcióterv megvalósításában újabb mérföldkövet jelent a 2009-2010-es időszak, amikor további források fordítódnak az oktatásfejlesztésre, a programban a régió 8 leghátrányosabb helyzetű kistérségének kiemelt támogatása több mint 10 milliárd Ft-tal szerepel. A fejlesztések középpontjában a gazdaság erősítése, és a foglalkoztatottság növelése áll.

Danuta Hübner kétnapos látogatása során kiemelte: Magyarország az európai uniós források felhasználása alapján a kedvezményezett tagállamok között a hatodik helyen áll. A biztos szerint Magyarország nagyon ambiciózus programot valósított meg a 2004-2006-os költségvetési időszakban, annak forrásait teljesen felhasználta, és örömmel nyugtázta az Európai Bizottság azt is, hogy Magyarország azon tagállamok közé tartozik, melyeknél az uniós források iránti lehívási igény a legmagasabb.

NFÜ

EUR-HUF árfolyam

Hivatalos MNB árfolyam:
292,43 Ft/EUR

hirdetés

belépés

regisztrci