Csatornát építenek a sümegi kistérségben

2013. október 5.

Több mint 10 ezer ember számára válik elérhetővé megfelelő szennyvízhálózat.

Az 1,7 milliárd forintos projekt több mint 1,4 milliárd forintos uniós támogatás segítségével valósul meg a Környezetvédelmi és Energia Operatív Program (KEOP) keretein belül az Új Széchenyi Tervben. Új csatornahálózatot építenek Sümegen, Dabroncon, Gógánfán, Hetyefőn, Ukkon, Zalaerdődön és Zalagyömörőn, miközben fejlesztik a sümegi szennyvízkezelő üzemet is.

Bár az év elején az elhúzódó tél és a zord időjárás nem segítette a munkakezdést, a kivitelező vállalatok igyekeznek az előzetes ütemezés szerint haladni, és legkésőbb a jövő év első felére teljesen befejezni a munkát – közölte az önkormányzat.

A csatornázott területeken, a rá nem kötött lakóingatlanoknál nagymértékben megemelik a talajterhelési díjat, amelynek összege a térség kiemelt érzékenysége miatt a normál díj háromszorosa, így közel 4000 forint lenne szennyvíz köbméterenként – hívta fel a figyelmet az önkormányzat.

Hozzátették: emellett továbbra is fizetni kellene a keletkező szennyvíz elszállításáért (szippantásért), melynek költsége újabb több tízezer forintot jelent; a beruházás után a csatornadíj ezen költségeknek várhatóan töredéke lesz.

MTI

OP