Befejeződött a püspökladányi szeméttelep rekultivációja

2014. június 5.
Befejeződött a püspökladányi szeméttelep rekultivációja

A Bihari Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító társulás beruházásában 36 településen állították helyre a szilárdhulladék-lerakókat.

A beruházás csaknem 1,8 milliárd forint európai uniós támogatással és hazai társfinanszírozással valósult meg az Új Széchenyi Terv keretében – közölte Muraközi István, a társulás elnöke sajtótájékoztatón Püspökladányban.

Hozzátette: a mostani projekttel fejezték be azt a munkát, amit 2000-ben a Hajdú-Bihar Megyei Hulladékgazdálkodási Rendszer létrehozásával elkezdtek.

A projekt keretében felszámolták a korábbi környezetszennyezést, aminek eredményeként több mint 28 ezer térségbeli lakos élhet tisztább környezetben – mondta Muraközi István megjegyezve, hogy a beruházással csökkent a vízbázisok veszélyeztetettsége, nőtt a terület értéke, a jövőben pedig a mezőgazdasági művelés alatt álló területeket nem árasztja el a szél által odahordott hulladék, s ennek köszönhetően egészségesebb élelmiszereket állíthatnak elő.

MTI

OP