Az Európai Bizottság eredményei

2009. június 2.

Az európai parlamenti választások előtti bizottsági jelentés számba vesz néhányat az öt évvel ezelőtti választások óta elért eredmények közül. A legfontosabb Európa újraegyesítése, amely az Unió 2004-es és 2007-es bővítésével valósult meg. Kiállt továbbá a gazdasági és a munkaerő-piacot érintő reformok mellett is, melyek a versenyképességet szolgálják.

„Európa bebizonyította, hogy 27 tagállama révén erősebb és hatékonyabban tud dolgozni” – nyilatkozta José Manuel Barroso elnök, és arra buzdította az európai polgárokat, hogy vegyenek részt a június 4–7-i választásokon. „Elérkezett az alkalom arra, hogy az európai polgárok hangot adjanak annak, hogyan is képzelik el a jövőt.”

A gazdasági válsággal kapcsolatban az Unió központi szerepet játszott abban, hogy helyreálljon a pénzügyi piacok stabilitása és a hitelezés. A Bizottság volt az első nemzetközi intézmény, amely megvalósítható helyreállítási tervvel jelentkezett.

Szintén az Unió vezette – európai és nemzetközi szinten egyaránt – a pénzügyi rendszer szabályozásának és felügyeletének szigorítását célzó erőfeszítéseket, amelyek kulcsfontosságúak a pénzügyi rendszerbe vetett bizalom helyreállítása és az újabb válság megelőzése szempontjából.

Barroso elnök mandátuma alatt az európai jogalkotók és vezetők több mint 470 bizottsági javaslat esetében jutottak megegyezésre; ezek egyike az éghajlatváltozás elleni küzdelmet és a tiszta energia népszerűsítését szolgáló rendkívül fontos jogszabálycsomag.

Európa élen járt a globális fölmelegedés ellen vívott küzdelemben is: példáját követve immár több ország az európaihoz hasonló kibocsátás-kereskedelmi rendszer bevezetését fontolgatja.

A leköszönő Bizottság a legfontosabb célkitűzések közé sorolta a fogyasztóvédelem ügyét. Erőfeszítései nyomán bővültek a fogyasztók közösségi közlekedéshez fűződő jogai, és számottevő mértékben csökkentek a mobiltelefonálás díjai.

A gazdaság és az éghajlatváltozás terén meghozott intézkedések a Bizottság sikertörténetei közé tartoznak, ezenkívül kigyomlált mintegy 5000 oldalnyi feleslegessé vált uniós joganyagot, és 2012-re várhatóan eléri azt a célt, hogy 25%-kal csökkentse a vállalkozásokra nehezedő adminisztratív terheket.

„A Bizottság megmutatta, hogy kézzelfogható előnyöket tud nyújtani Európa polgárainak” – mondta José Manuel Barroso elnök.

A teljes jelentés itt található.



EUR-HUF árfolyam

Hivatalos MNB árfolyam:
284,11 Ft/EUR

hirdetés

belépés

regisztrci