A Mura árvízvédelmi fejlesztése

2008. december 1.

A Környezet és Energia Operatív Program pályázati támogatásával mintegy 2,6 milliárd forintos ráfordítással fejlesztik a Mura árvízvédelmi rendszerét. A fejlesztésre két fázisban kerül sor, az előkészítés során mintegy 142 millió forint értékben a hullámtéri, környezeti és egyéb hatásvizsgálatokat végzik el. A kivitelezés várhatóan 2011-ben kezdődik és 2014-ben fejeződik be.

Nádor István, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója Zalaegerszegi sajtótájékoztatóján elmondta: az árvízvédelmi tapasztalatok azt igazolják, hogy a legolcsóbb védekezések a megelőzés, a kiépített létesítmények nyújtják a legnagyobb biztonságot. A Murán az árvízvédelmi rendszert az 1972-es árvizet követő években fejlesztették utoljára, ami jelenleg is látható a folyó jobb partján.

A 2005-ös árvíz után ismét előtérbe került a Mura védelmi rendszere. Az 1972-es árvízkor a tetőző vízszint 514 centiméter volt, ekkor másodpercenként 1580 köbméter víz vonult le. Hasonló mértékű, tetőző vízszintnél 2005-ben már csak 1.200 köbméter víz tudott levonulni másodpercenként. Az árterek jelentős mértékben feltöltődtek, a folyó lassabban tudja a vizet elvezetni, ezért az ugyanolyan vízhozamú árvizek jóval magasabb vízszintet alakítanak ki.

A folyó a 43 kilométeres, horvát-magyar szakaszon szinte végig fel van töltve, de az árvízvédelmi rendszer jelenleg már sehol sem felel meg az előírásoknak: a töltések ugyanis 4 méter helyett csak 3 méter töltés-koronaszélességgel kerültek kiépítésre.

Kiss György műszaki koordinátor elmondta az építési munkák során a folyó szinte teljes hosszában 3 méterről 4 méterre szélesítik a töltéskoronát. Közel 30 kilométeres szakaszon magasítják a töltést, 2 kilométeren pedig a töltés altalaját erősítik meg. A töltéstest növelésével a 21 zsilipet hozzá kell majd igazítani a töltéshez.

MTI

EUR-HUF árfolyam

Hivatalos MNB árfolyam:
292,43 Ft/EUR

hirdetés

belépés

regisztrci