40% előleg a nyertes pályázóknak

2008. december 12.

A pénzpiaci válság hatásainak, kiemelten a kedvezményezettek pénzügyi terheinek csökkentése érdekében a Kormány az uniós támogatások folyósításának felgyorsításáról döntött. Az intézkedési csomag része a projektek megvalósítását elősegítő, igényelhető előleg összegének 40%-ra való növelése a pénzpiaci válsággal leginkább érintett szektorokban.

A pénzügyi válság hatására elinduló gazdasági változások számos előre nem látott nehézséget okoznak az uniós támogatással megvalósított projektek kedvezményezettjei számára. 2008. december 10-től hatályba lépett az európai uniós támogatásokkal megvalósuló projektekre igénybe vehető előleg mértékét szabályozó, Államháztartás Működési Rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.)-as kormányrendelet módosítása.

A módosítás célja, hogy az uniós támogatással megvalósuló – Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében támogatott – projektek magasabb előleget kapjanak, annak érdekében, hogy a kedvezményezettek a projekt megvalósítását el tudják kezdeni, és sikerrel végre tudják hajtani.

A megemelt előleg összeg, mely a projekt megítélt támogatásának maximum 40%-a, legfeljebb 300 millió forint, a pénzpiaci válsággal leginkább érintett szektorokban igényelhető, nevezetesen:

  • Gazdaságfejlesztés Operatív Program,
  • Közép-Magyarországi Operatív Program 1-es prioritása,
  • Regionális Operatív Programok gazdaságfejlesztési célú, illetve turisztikai célú prioritásai,
  • Társadalmi Megújulás Operatív Programból finanszírozott munkahelyi képzést támogató projektek.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében meghirdetett egyéb konstrukciók esetében az igényelhető előleg a megítélt támogatás összegének legfeljebb 35%-a, de minimum 25%.

A jogszabály-módosítás tehát kedvezőbb helyzetet teremt a pályázók számára, ugyanis, míg eddig az igényelhető előleg maximum a projekt megítélt támogatásának 25%-a lehetett, addig a módosítással, akár 40% előleg igénylésére is jogosulttá vált a kedvezményezett.

Az előlegnyújtástól eltekinteni, illetve a minimális 25%-nál alacsonyabb mértékű előleget megállapítani akkor lehet, ha a támogatás kedvezményezettje az előlegről lemond, vagy erre a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke – a projekt méretére, típusára illetve a kedvezményezetti körre tekintettel – engedélyt ad.

A jogszabály-módosításról, és az előlegigénylés szabályairól tájékoztató levélben értesíti a Közreműködő Szervezet a támogatási szerződés megkötése előtt álló pályázókat és a már hatályos szerződéssel rendelkező kedvezményezetteket.

NFÜ

EUR-HUF árfolyam

Hivatalos MNB árfolyam:
292,43 Ft/EUR

hirdetés

belépés

regisztrci