- Nyitó oldal
- 27 milliárd forint hazai pályázati forrás
27 milliárd forint hazai pályázati forrás
Újdonság, hogy az egyszerűbb felhasználás és a nagyobb átláthatóság érdekében egyetlen kormányrendeletben szabályozza a Kormány a korábbi években önálló rendeletekben szereplő decentralizált önkormányzati fejlesztési, valamint területfejlesztési célú előirányzatok felhasználását. Lényeges könnyebbséget jelent a pályázóknak, hogy a hazai támogatások felhasználási szabályainak egységesítésével hozzájárul az előirányzatok szétaprózottságának csökkentéséhez. A jogszabály elfogadásával 2009-ben lehetőség nyílik olyan fejlesztésekre is, amelyek célja az egyes települések, kistérségek közötti fejlettségbeli különbségek csökkentése.
A jogszabály részletesen szabályozza a regionális fejlesztési tanácsok döntési hatáskörébe utalt egyes fejlesztési források felhasználását. Így a többi között a települési önkormányzati belterületi közutak felújítását, korszerűsítését, a helyi önkormányzatok fejlesztési feladatait, a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatását, a Vásárhelyi Terv továbbfejlesztését, valamint a központi fejlesztési előirányzatok felhasználásának eljárásrendjét és a területfejlesztési célú előirányzatokat.
A válság hatásainak enyhítésére az új rendelet-könnyítéseket is tartalmaz azért, hogy a kedvezményezettek a pénzügyi-gazdasági környezet romlása esetén is képesek maradjanak teljesíteni szerződéses kötelezettségeiket. Lehetőség nyílik például a megítélt támogatás esetén – immár hazai források esetében is – a 40 százalékra megemelt előleg folyósítására, továbbá a visszavont támogatás visszafizetésének részletekben történő teljesítésére.
Az előterjesztésben új elem a korábbi évek támogatási céljaihoz képest, hogy az egyes hagyományos, infrastruktúrafejlesztések mellett pályázni lehet a helyi gazdaság fejlődését, helyi foglalkoztatási problémák megoldását elősegítő önkormányzati projektek megvalósítására is. Ezt a célt szolgálja a szociális földprogram teljesítését elősegítő támogatás, valamint az önkormányzati fejlesztésekhez kapcsolódó közcélú foglalkoztatás támogatása anyag- és eszközbeszerzésre.
A rendelkezésre álló felhasználható források összege az alábbiak szerint alakul:
- Önkormányzati fejlesztések támogatása területi kötöttség nélkül (CÉDE): 5085 millió forint
- Területi kiegyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatása (TEKI): 5085 millió forint
- Leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása (LEKI): 5850 millió forint
- Települési önkormányzati belterületi közutak felújításának és korszerűsítésének támogatása (TEUT): 8000 millió forint
- Terület és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC): 1170 millió forint
- Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése (VTT): 915 millió forint
- Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) támogatása: 600 millió forint
Támogatható tevékenységek:
- az épített és természeti környezet védelmét, fejlesztését szolgáló fejlesztések;
- a pincék, természetes partfalak és földcsuszamlások okozta állami és önkormányzati tulajdont érintő veszélyhelyzetek megelőző jellegű elhárítása;
- a köztéri játszóterek bővítése, felújítása;
- az országos védelem alatt álló veszélyeztetett építmények fejlesztéssel történő megőrzése önkormányzati funkció ellátása esetén;
- a felszíni vízelvezető rendszerek fejlesztése;
- a közterületek akadálymentesítése;
- a közfürdők korszerűsítése;
- zajvédő gátak, falak, fasorok kialakítása;
- közbiztonságot szolgáló fejlesztések (pl. buszöböl, körforgalom, jelzőlámpás csomópont, térfigyelő rendszer, közterületi segélyhívó rendszer, polgárőrségi infrastruktúra fejlesztése és eszközbeszerzés, járda);
- középületek fűtésének, energiaellátásának korszerűsítése megújuló energiaforrások felhasználásával;
- a helyi önkormányzatok alapfeladatainak ellátása között meglévő színvonalbeli különbségek csökkentése érdekében a bel- és külterületen megvalósuló infrastruktúra fejlesztése;
- a közműves ivóvíz-ellátás fejlesztése, meglévő létesítmények rekonstrukciója;
- a turizmushoz, a környezet- és a természetvédelemhez, a sporttevékenység gyakorlása infrastrukturális feltételrendszerének megteremtése és idegenforgalmi jelentőségű rendezvényekhez kapcsolódó önkormányzati fejlesztések;
- a helyi piacok, vásárcsarnokok fejlesztése, bővítése;
- korszerű információ-technológiával felszerelt közösségi hozzáférési pontok kialakítását szolgáló fejlesztések;
- helyi gazdaságfejlesztéssel összefüggő, a régió pályázati felhívásában meghatározott fejlesztési célok, amelyek igazolható módon európai uniós forrásból támogatásban nem részesülhetnek.
NFGM